Gyereken hajtottak végre eutanáziát Belgiumban

Gyógyíthatatlan beteg volt, a szülei is beleegyeztek a kegyes halálba.

MTI
2016. 09. 17. 15:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az eutanáziát felügyelő szövetségi bizottság elnöke, Wim Distelmans a Het Nieuwsbladnak megerősítette, hogy ez az eset kivételes marad, és kizárólag reménytelen esetekben jöhet számításba.

„Szerencsére csak nagyon kevés gyermeknél merül fel ennek az eshetősége, de ez nem jelenti azt, hogy meg kellene tagadnunk tőlük a kegyes halált” – mondta a professzor a lapnak.

A kiskorú páciens életkorát nem közölték, csupán annyit, hogy a betegsége végső stádiumban volt.

A belga törvény nem szab meg korhatárt, szemben Hollandiával, ahol csak a 12 évesnél idősebbek kérhetik a kegyes halált. Előírása szerint a kiskorú csak „kilátástalan egészségi állapot és rövid távon várható halál”, illetve „csillapíthatatlan, állandó és elviselhetetlen fizikai fájdalom” esetén kérheti az eutanáziát. Kérését egy orvos csoport, illetve független pszichiáter és pszichológus vizsgálja felül, és a szülei beleegyezésére is szükség van.

A törvénymódosítás 2014-ben heves vitát váltott ki a katolikus Belgiumban, de a parlament egyes gyermekgyógyászok és a klérus ellenzése ellenére elfogadta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.