A Montrealban tárgyaló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn is arról beszélt, hogy Magyarországnak érdeke lenne a szabadkereskedelmi megállapodás megkötése az Európai Unió és Kanada között. Ennek ellenére a kormányzatot aligha a CETA iránti elkötelezettség hajtotta, egyszerűen nem akart ismét egy fontos nemzetközi ügy kerékkötőjeként megjelenni, szembemenve mindenekelőtt Merkel német kancellárral. Orbánék okkal bízhattak abban, hogy lesz más is Európában, aki majd blokkolja az egyezményt. A hazárdjáték tulajdonképpen bejött. A kockázat azonban nem volt csekély, a mellékhatás pedig idehaza az lehet, hogy a kormány – és hazánk szuverenitásának – támogatói közül mind többen becsapva érezhetik magukat.
A döntés
Charles Michel belga miniszterelnök a tárgyalásokat követően elmondta, már jelezte Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének, hogy Belgium nem tudja aláírni a megállapodást. Ennek következtében határozatlan időre elhalasztják a csütörtökre tervezett EU–Kanada-csúcstalálkozót. Vasárnap este Paul Magnette vallon miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy „az ultimátumok nem összeegyeztethetők a demokratikus jogok gyakorlásával”. A 3,5 milliós, francia ajkú Vallónia szerint a CETA káros hatással lenne az európai mezőgazdaságra, és erősítené a multinacionális nagyvállalatok befolyását. Szakértők attól tartanak – fogalmaz szó szerint az MTI –, hogy a CETA kudarca ellehetetleníti az Egyesült Államokkal, illetve Japánnal készülő uniós szabadkereskedelmi megállapodást is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!