A német Die Zeit online kiadásában Magyarország – A keresztény-nemzeti bezárkózás országában címmel közölte Philip Faigle írását, aki szerint Orbán Viktor kormányfő „agresszív kampánnyal” biztatta a polgárokat arra, hogy nemmel szavazzanak a népszavazáson, az ellenzék pedig „szinte megnémult”. A szerző kiemelte, hogy Orbán Viktor nemcsak „beszélt és provokált” az utóbbi hónapokban, hanem egyre inkább elzárta országát a menekültek előtt.
Az ARD a Tagesschau.de című hírportálján Magyarország igenje Orbán nemjére? címmel közölte Clemens Verenkotte beszámolóját, aki kiemelte, hogy Orbán Viktor számára sok minden forog kockán, és a népszavazás elbukhat a részvételi arány miatt.
Kifejtette: kizárólag a részvételi aránytól függ a kormányfő azon „reménye, hogy egy sikeresen keresztülvitt referendum révén megerősödve követelhesse Berlinben és Brüsszelben uniós jogkörök visszahelyezését a nemzeti parlamentekhez”.
Idegengyűlölő népszavazásnak minősítette a magyarországi referendumot szerkesztőségi cikkében az El País spanyol baloldali napilap.
Az újság szerint a népszavazás megtartása sérti az Európai Unión belüli együttélés minimális normáit, és üzenet, mi történhet a közeljövőben, ha elterjed a bevándorlásellenes populista diskurzus.
A referendumon feltett kérdés tökéletes példája a politikai demagógiának, amelyben a demokrácia nevében és a közvélekedésre való hivatkozással ugorják át a demokratikus gyakorlat minden elemét – véli az El País, megjegyezve, a magyar miniszterelnök túl hamar elfelejtette, hogy Magyarország mindössze tizenkét évvel ezelőtt önként lépett be az unióba.
Mint a lap írta, Orbán nem tarthat igényt az unióhoz tartozás privilégiumaira, amikor úgy tűnik, hogy átlépi annak normáit egy referendummal, amely megkérdőjelez egy Magyarország által elfogadott szerződést. Az El País szerint a népszavazás nemcsak a menekültek ellen irányul, hanem a magyarok ellen is, mert „Orbán felelőtlensége terhet ró” rájuk.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!