Még Mike Pence, a republikánusok alelnökjelöltje is azt mondta, hogy Trump szavait se megbocsátani, se megvédeni nem lehet. Trump felesége is sértőnek, védhetetlennek minősítette szavait.
A bírálatokban ennél továbbment Condoleezza Rice, George W. Bush korábbi amerikai elnök volt nemzetbiztonsági tanácsadója, majd külügyminisztere. A Facebook közösségi oldalon azt írta, nem szabad, hogy Donald Trump elnök legyen, távoznia kell. „Mint republikánus azt szeretném támogatni, aki nagy formátumú, akiben van méltóság ahhoz, hogy a Föld legnagyobb demokráciájának legmagasabb tisztségét foglalja el.”
John McCain szenátor, a republikánusok volt elnökjelöltje, aki előzőleg támogatásáról biztosította Trumpot, azt mondta: korábban tiszteletben tartotta, hogy a politikus megszerezte a republikánus küldöttek többségének támogatását, de a héten történtek után lehetetlen még feltételes támogatást is nyújtani neki az elnökjelöltséghez.
A párton belül sokan még ennél is tovább mentek. Választási szakértők azonban elmondták, hogy nagyon nehéz lenne Trumpot levenni a választási listáról, hiszen több államban már zajlik a választás napja előtti, korai szavazás.
Ennek ellenére az AP amerikai hírügynökség idézte Spencer Zwicket, Mitt Romney négy évvel ezelőtti kampányának pénzügyi vezetőjét, a Republikánus Párt egyik legismertebb adományszervezőjét, aki szerint számos telefonhívást kapott, amelyben közölték: szeretnének segíteni összedobni a pénzt egy új republikánus elnökjelölt támogatására.
Trump szombat délután a Twitter közösségi oldalon azt írta: „nem szállok ki a versenyből soha, nem hagyom cserben támogatóimat”.