Folytatódik a verseny Kubáért

Kubát már másfél évszázada magához akarja ölelni az Egyesült Államok, ezúttal még nehezebb a feladat.

Kuba kivételezett nemzetközi helyzete egészen a berlini fal leomlásáig tartott, majd a Szovjetunió felbomlásával és a szocialista tábor széthullásával alkalmazkodnia kellett a „különleges időszakhoz”, vagyis az új típusú nélkülözéshez. Legendás szerencséje nem hagyta cserben Castrót, aki kivárta az új szövetséges megjelenését. Régis Debray-vel, a francia kommunista filozófussal már a hatvanas években levonta a következtetést, hogy úgy tudnának csapást mérni az Egyesült Államokra, ha megszerzik a venezuelai olajkészletet, mert az egész földrészen óriási politikai változásokat érhetnének el. Több mint harminc évet kellett várni az alkalomra, azaz Hugo Chávezre, akit 1998 végén választottak meg a dél-amerikai ország elnökének.

A két latin-amerikai politikus azonnal hangzatos címekkel udvarolt egymásnak: Castro Amerika legnagyobb demokratájának nevezte Chávezt, a volt ejtőernyős alezredes pedig a szabadság bajnokának titulálta Fidelt. Chávez, a Szovjetunió helyébe lépő új támogató meghosszabbította a már-már magát megadó szigetországi kommunizmus létét, és részben az ő segítségükkel 2006-ra Latin-Amerika tucatnyi államában került baloldali, illetve marxista vezetés a hatalomba. Chávez végig Castróval egyeztetve tornázta fel a nyersolaj világpiaci árát, amely 2000-től hordónkénti 10-12 dollárról 2008 júliusának végéig 147 dollárig kúszott fel.

Chávez 2013. március 5-ei halála után a nyersolaj ára két hullámban zuhant mélypontra – a többi nyersanyagárral együtt –, Kuba új vezetője, Raúl Castro pedig rögtön belátta, hogy ha nem enged, rossz vége is lehet a Castro-érának. Bő másfél évvel később Barack Obama és Raúl Castro bejelentette a kubai–amerikai viszony rendezését, mert Castro úgy értékelte, hogy bár Venezuela már nem jöhet számításba, Kína is Kuba mellé állt, és Oroszországgal is kibékültek. Sőt, a többszörös válság sújtotta Európai Unió több tagállama is mellőzi korábbi elveit, és húsz évvel ezelőtti álláspontjához képest előbbre valónak tartja a gazdasági előnyöket Kubával. Az Egyesült Államok tehát már nincs egyedül a Kuba piacáért is zajló versenyfutásban, de nagyon úgy tűnik, bele kell törődnie ebbe a ténybe.