Emlékezetes, a szerkezetre a hónap elején egy búvárkodó férfi talált rá. Sean Smyrichinsky víz alatti robogójával tengeri uborkákat keresgélt a Pitt-sziget közelében, amikor megtalálta azt a tárgyat, amelyről először azt hitte, egy ufó.
Ezután széles körben elterjedt a vélekedés, hogy arról a nukleáris bombáról lehet szó, amelyet egy Alaszkából gyakorlatozni induló, Convair B36–B típusú stratégiai bombázóról dobtak a tengerbe, amikor a repülőgép bajba került.
Az amerikai bombázó – az ilyen gépek akkoriban az atomütőerő gerincét adták – Alaszkába tartott, útközben pedig éppen a nukleáriscsapás-mérést gyakorolta egy szimulált bevetés során, fedélzetén egy valódi nukleáris fegyverrel, egy Mark 4-es atombombával.
A Mark 4-es a Nagaszakira dobott bombához hasonló, annak továbbfejlesztett változata volt. A továbbfejlesztés elsősorban abban állt, hogy „közlegénybiztossá” tették a szerkezetet, azaz arra törekedtek, hogy véletlenül, emberi mulasztásból ne lehessen élesíteni.
A bombázó azonban útközben meghibásodott, hat motorjából három lángra lobbant, a személyzet pedig úgy döntött, elhagyja a repülésképtelenné vált gépet. Előbb azonban kidobták a nem élesített atombombát, amelynek hagyományos töltetét a levegőben felrobbantották. (Az amerikai hadsereg a mai napig állítja: a bombát ólommal, TNT-vel és urániummal töltötték fel, de plutónium nem volt benne, így atomrobbanás előidézésére alkalmatlan volt).
A repülőgép lezuhant, roncsait 1954-ben találta meg Brit Columbiában az amerikai légierő különítménye. A bombázóról a fontosnak ítélt alkatrészeket összeszedték, a roncsot pedig felrobbantották. 1997-ben a repülőgép roncsait egy amerikai és egy kanadai expedíció is felkutatta. Mérések elvégzése után megállapították: nem tapasztalható rendellenes sugárzás a helyszínen.
A kanadai haditengerészet november 22-én a búvár segítségével megvizsgálta a most a tenger mélyén meglelt szerkezetet, és cáfolta, hogy a repülőgépről a tengerbe dobott bomba maradványairól lenne szó: a szerkezet még csak nem is bomba, hanem egy acélszerkezet eleme. Az újabb fordulatról a BBC számolt be.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!