– Az előző rektor, John Shattuck búcsúzóul adott önnek bármilyen jó tanácsot arra nézve, hogy kell vezetni a CEU-t?
– John azt mondta, nagyon fontos jó kapcsolatot ápolni a magyar kormánnyal. Miként ezt ő is tette, nekem is meg kell tennem mindent, hogy jó legyen ez az együttműködés. Ennek a munkának az akadémiain kívül van egy politikai eleme is, ami szerintem jó dolog, de fontos megérteni, hogy mi egy magyar intézmény vagyunk. Áder János köztársasági elnöktől vettem át a kinevezésemet, és jót beszélgettem az államfővel. Számos programunk Magyarországon akkreditált, több száz magyar hallgatónk van és sok magyar tanárunk. A CEU nem egy politikai párt, nem egy civil szervezet, hanem egy egyetem. Ez azt jelenti, hogy nem foglalunk testületileg állást semmilyen, az országot érintő politikai ügyben. Mivel számos magyar kormány, köztük a jelenlegi is érti ezt, kijelenthetem, hogy elég jó a kapcsolatunk.
A CEU-ról
Az 1991-ben Soros György által alapított Közép-európai Egyetem (CEU) az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon akkreditált posztgraduális felsőoktatási intézmény. Napjaink közgazdaságtan, társadalom és politika által felvetett kérdések megvitatásának jelentős műhelye. Saját honlapján arról számolnak be, hogy az intézmény az emberi jogokat tisztelő nyitott és demokratikus társadalmak kiépülésének támogatója. Az egyetem diákjai 110 különböző országból érkeztek, és a tanári kar is erősen nemzetközi.
– Ez nem mindig látszik. Az alapítót, Soros Györgyöt például többször kemény vádakkal illette a kormány. Fogalom lett a „Sorosozás”. Akkor ez pusztán politikai retorikai fogás?
– Soros György meg tudja védeni magát, nekem nem tisztem ezt megtenni. Ugyanakkor szeretném jelezni, hogy gyakran a magyarok elfelejtik, hogy Soros Györgyöt őszintén érdekli Magyarország helyzete. Sok magyar ment külföldre élni, de közülük kevesen áldoztak rá annyi energiát, pénzt és időt, hogy segítsék ezt az országot, mint ő. Lehet nem egyetérteni a módszereivel. Lehetnek teljesen legitim okai valakinek arra, hogy bizonyos döntéseit bírálja. De ezt az egyetemet Soros György bárhol felépíthette volna, mégis Budapestet választotta.
– Azok, akik támadják Soros Györgyöt, általában nem a hazaszeretetét vonják kétségbe, hanem úgy látják, a vagyona révén kívülről próbál beleszólni az ország ügyeibe.
– Nem akarok ebbe belefolyni. Tudom, hogy a kormányszóvivő és a sajtó egy része is kritikus Sorossal szemben. Ez a saját ügyük. Azt azonban el kell hinni, hogy Soros György őszintén törődik Magyarország helyzetével.
– Maga Harvardot hagyta ott a CEU-ért. Miért volt ez a pozíció az ön számára vonzó?
– Nem akarok tiszteletlen lenni más intézményekkel szemben, de a CEU a régió legjobb egyeteme. Elsősorban ez vonzott. Másrészt a nyílt társadalom iránti missziója. Ennek a középpontjában az a kérdés áll, hogy miként lehet megőrizni a szabadságot, nemcsak Közép- és Kelet-Európában, hanem világszerte. Azt hivatott vizsgálni, milyen módon kapcsolódik össze a szellemi szabadság és a politikai szabadság. Egy egyetem nem propagandagépezet. Egy célja lehet, ez pedig, hogy megtanítsa a diákoknak, mi a tudás és miként lehet azt a társadalom gondjainak megoldására használni. Ez a misszió lényege. Én imádom a Harvardot. Életem végig képes lettem volna ott maradni, de ez a misszió számomra izgalmasabb volt. A harmadik ok a feleségem, aki magyar, van magyar rokonság is. Nem tartósan, de végtére is, immár 25 éve azért Magyarországon élek. Balatonfüreden van lakásunk.
– Említette, hogy van ennek a munkának egy politikai dimenziója is. Ez is vonzotta?
– Igen, de ne túlozzuk el ezt a dimenziót. Nem érzem egyáltalán úgy, hogy ellenséges környezetben lennék. Higgye el, mondanám, ha így lenne, de nem ez a helyzet. Járt már itt az elmúlt időben a kormány több minisztere is és magas rangú tanácsadók és pénzügyi szereplők is. Mind értik, mit csinálunk itt. Mind értik, hogy Budapestnek jó, hogy itt a CEU, mi pedig elmondtuk nekik, hogy nekünk jó Budapest. Ennyire egyszerű. Nagyon szigorú szabályok vannak, amelyeket be is tartatok, hogy megakadályozzam, hogy bármilyen politikai konfliktusba belerángassanak minket. Az, hogy ebben az országban mi történik, a magyar embereken múlik. Megértem, hogy egy adott országban élő emberek nem szeretik, ha kívülről megmondják nekik, mit tegyenek. Ez így van mindenhol. Ugyanakkor egy magabiztos ország azt is meg szokta hallgatni, hogy mások mit mondanak. Ha egy témában van véleményem és megkérdezik, én el is mondom, de az az én magánvéleményem, nem a CEU és nem Soros György álláspontja.
– Öt évre szól a mandátuma. Vannak olyan célkitűzései, amelyeket 2021-ig mindenképpen meg szeretne valósítani?
– Lehetőségünk van arra, hogy újragondoljuk, és a 21. századi elvárásaihoz igazítsuk a képzést. Meg kell vizsgálni mi az a tudás, amire napjainkban szükség van. Tudás nélkül a demokráciák idővel szétesnek. Politikus voltam, tudom, hogy egy demokráciában a döntések meghozatalánál rengeteg tényező játszik szerepet. Ezek közt előfordulnak mendemondák és hazugságok is. Azokat a döntéseket azonban, amelyeket valódi tudásanyagra alapozunk, a legritkábban kell megbánni. Az egyetlen dolog, amit a helyzet előremozdításáért tehet egy egyetem, hogy olyan embereket képez ki, akik tisztában vannak azzal, mi a tudás. Ez a célunk.
– Ön a kanadai Liberális párt elnöke volt éveken át. Mi a véleménye a jelenlegi liberális párti kanadai miniszterelnökről Justin Trudeau-ról? Személyesen is ismeri?
– Természetesen. Néhány évig a főnöke is voltam. S hogy mit gondolok róla? Azt, hogy nagyon jó politikus. Sokkal jobb politikus, mint én voltam. Én egy akadémikus vagyok, egy professzor, de a politikai tapasztalataim nyomán őszintén tisztelem azokat, akiknek van érzéke a politikához. Ezt azért is nyomatékosítom, mert a politikusokat olyan sokan utálják. Azt mondják róluk, hogy tolvajok, gazemberek, akik csak a saját érdekeiket tartják szem előtt. Én voltam politikus. A jó politikusok meg tudnak menteni, míg a rosszak romba tudnak dönteni országokat. Ez egy nagyon fontos szerep, ami tiszteletet érdemel. Trudeau fiatal, dinamikus, képes döntéseket hozni. Mit lehetne ezen nem szeretni?
– Ön több ízben is azt nyilatkozta, amíg él, liberális lesz. Éveken át a kanadai Liberális párt elnöke is volt. A nagybátya azonban a híres politikai gondolkodó, John Grant volt, aki konzervatív nézeteket vallott. Emiatt voltak a családon belül veszekedések?
– Nagyon érdekes, hogy húsz éve nem kérdezett senki a nagybátyámmal kapcsolatban. Nos igen, John Grant az édesanyám testvére volt. Egy hatalmas, szakállas fickót kell elképzelni, aki konzervatív filozófiája miatt ellenségesen viszonyult a liberalizmushoz. Azt gondolta, hogy két baj van a liberalizmussal. Az egyik, hogy a liberálisok túlságosan elfogultak a kapitalizmussal szemben, a kapitalizmust pedig egy morálisan destruktív gazdasági rendszernek tartotta. Úgy látta továbbá, hogy a hatvanas években a liberalizmus túlságosan egybeforrt az Egyesült Államok birodalmával. Tehát a liberalizmus számára egyszerre volt kapitalista és imperialista. Vallásos ember volt, szerette a vidéket, a kis településeket, és félt, hogy Kanada a kapitalista birodalom szomszédjaként elveszíti a szabadságát. Én liberális vagyok, de nagyon szerettem a nagybátyámat. Nagyszerű ember volt, és a liberalizmussal kapcsolatos felvetéseiben is sok volt az igazság. Amikor a liberalizmus a gátlástalan kapitalizmus, az öncélú individualizmus vagy egy birodalom apológiájává válik, akkor valóban tévútra viszi a társadalmat. Ebben igaza volt.
– És miben tévedett?
– A kihívás egy olyan liberalizmust létrehozni, amely törődik a szegény emberekkel, megerősíti a társadalmi kötéseket, tiszteletben tartja a vallást és az emberek hitét, és egyben megvédi az államok szuverenitását a birodalmakkal szemben. Én ebben a liberalizmusban hiszek. Egy olyanban, amely tiszteli a hagyományokat, és az állam hatalmán keresztül meg is erősíti ezeket, de egyben szavatolja a társadalmi, politikai és szellemi szabadságot. A vallást tiszteli, de nem engedi, hogy túl dominánssá váljon, úgy garantálja az országok szuverenitását, hogy közben nem lehetetleníti el az államok közti együttműködést. Erre törekszik az a fajta liberalizmus, amit én képviselek. De a politikában, ha nem vitatkozol azokkal, akikkel nem értesz egyet, nos, akkor igazából nem is politizálsz, csak magaddal beszélgetsz. Az volt a nagyszerű a nagybátyámban, hogy vitatkozott velem, miközben nagyon jó volt hozzám. Rengeteget tanultam tőle.
– Majdnem pont egy hónapja volt Magyarországon népszavazás a kötelező kvótával kapcsolatban. Hogyan látta külső szemmel?
– Én általánosságba ellenzem a referendumokat, legyen szó bár a kvótanépszavazásról, a brexitről, Skócia vagy Kanada függetlenedéséről. A képviseleti demokráciában hiszek. Azért választunk meg politikusokat, hogy helyettünk döntsenek az ilyen kérdésekben. Ha ezeket a kérdéseket a széles társadalom elé bocsájtjuk, rendszerint rossz dolgok sülnek ki belőle. Szembeállítja egymással a téma az embereket, az eredmények pedig meghamisíthatóak. Ezért az én nézetem szerint a népszavazások egy demokrácián belül mindig annak a jelei, hogy kiüresedett a parlament szerepe.
– Sokan bírálják Magyarország elutasító migrációs politikáját, de Kanada is szigorú szabályhoz köti, hogy kik léphetnek be az országa területére vagy maradhatnak ott tartósan.
– Minden országnak joga van megvédeni a határait. E nélkül nem is beszélhetnénk országokról. Kanada a menekültkérdésben más megközelítést választott, mint Magyarország. Negyvenezer embert befogadtunk, amire én nagyon büszke vagyok. Ez a lépés azonban teljes mértékben összefér a szigorú határszabályozással. Ha Kanadába utazol, ellenőrizni fognak. Magyarország esetén sem a kerítéssel van a baj. A kérdés, hogy van-e együttérzés azok iránt, akik segítséget kérnek. Szeptemberben a Keletinél látszott, hogy a magyar emberekben igenis rengeteg együttérzés lakozik, és azt hiszem, sokan valószínűleg azt szeretnék, ha a migrációs politika is nagylelkűbb lenne, mint amilyen jelenleg. De meg akarják egyúttal őrizni a nemzeti identitását az országnak, és aggódnak a szélsőséges iszlám miatt is. Az a fajta multikulturalizmus, ami egyes országokban működik, nem működik mindenhol. Ezt mind megértem, de a 21. század valósága az, hogy ezek az emberek továbbra is jönni fognak. Ki kell találnunk egy olyan bevándorlási politikát, ami nem hagyja a menekülőket megfulladni a Földközi-tengeren vagy éveken át senyvedni a görög menekült táborokban. Nem ítélkezek erkölcsi alapon, csak azt mondom, hogy ami most van, az nem folytatódhat így a végtelenségig. Minden ország el kell, hogy dönthesse, hogy hány embert fogad be, de együtt kell működnie a megoldás létrehozásában. Abban, hogy egy fal vagy kerítés önmagában távol tartja a problémát, egyszerűen nem lehet hinni. Ez csak a problémák exportja.
Justin Trudeau főnöke is volt
Színes életútja volt Michael Ignatieffnek, a Közép-európai Egyetem (CEU) új rektorának. A kanadai professzor a Harvard Egyetemen tanított, mielőtt elvállata volna a CEU vezetését, korábban azonban többek közt a Torontói Egyetem, Cambridge és Oxford katedráin is megfordult. Noha tizenegy egyetem tiszteletbeli címével rendelkezik, a tudományon kívül az újságírás és a kanadai politika világában is jelentős szerepet töltött be. Haditudósítóként 1992-ben a horvát–szerb háborúról, 1994–95-ben Burundiban dúló harcokról, 1999-ben pedig koszovói háború borzalmairól számolt be. Bár volt, hogy lőttek rá, szerinte igazi életveszélyben sohasem volt. Egy ideig parlamenti képviselőként tevékenykedett, majd 2009-től Michael Ignatieff vezette a jelenleg kormányzó kanadai Liberális pártot. Erről a posztról azután mondott le, hogy 2011-ben a párt súlyos vereséget szenvedett a választásokon. Mint lapunknak elmondta, egy időben Justin Trudeau jelenlegi Liberális párti miniszterelnököt személyesen is jól ismeri, sőt egy időben a főnöke is volt. Az interjút a rektor irodájában készítettük. A falon látható többek közt apai dédapjáról, Nyikolaj Pavlovics Ignatyevről készült rajz, aki III. Sándor orosz cár minisztere volt. Fia pedig, azaz a rektor nagyapja, az I. világháború alatt szolgált oktatásügyi miniszterként. A család az 1917-es bolsevik forradalom idején előbb Franciaországba, majd Kanadába emigrált, ingatlanjaik azonban Szentpéterváron a mai napig láthatóak. Az egyik jelenleg anyakönyvi hivatalként működik. Kérdésünkre, hogy felmerült-e esetleg valaha, hogy visszakapják, nevetve azt válaszolta: Atyaég, dehogy! Tudja milyen költséges Szentpéterváron ingatlant fenntartani? „Őrült vagyok, de azért nem ennyire!” A rektor állítása szerint családi hagyatéka miatt tud azonosulni mindazokkal, akikre bár lesújt a történelem, képesek újra talpra állni. Anyai oldalról szintén tekintélyes felmenőkkel rendelkezik. Michael Ignatieff nagybátyja volt ugyanis George Grant, Kanada meghatározó konzervatív filozófusa és politikai kommentátora. A rektor korábban nem élt tartósan Magyarországon, immáron évtizedek óta rendszeresen jár a Balatonhoz, felesége ugyanis magyar. Korábbi házasságából két felnőtt gyermeke van.
