A januárban hivatalba lépő amerikai elnök kedden a The New York Times újságíróit fogadva beszélt külpolitikai elképzeléseiről, és szólt néhány belpolitikai fejleményről is.
Donald Trump azt hangoztatta, hogy ő szeretne lenni az a politikus, aki megteremti a békét Izrael és a palesztinok között. „Ez nagyszerű eredmény lenne” – fogalmazott. Ebben szerinte a veje – első házasságából származó lánya, Ivanka férje –, Jared Kushner fontos szerepet játszhatna, bár nem pontosította, hogy milyet. Kushner, aki maga is milliomos ingatlanfejlesztő, emellett laptulajdonos is, már a kampányban is fontos tanácsadói szerepet kapott, és sajtóhírek szerint Trump kikérte számára a nemzetbiztonsági ellenőrzéssel járó titkosszolgálati engedélyt ahhoz, hogy a Fehér Házban dolgozhasson. Amerikai lapok szerint az ortodox zsidó vallású Kushnernek kiváló kapcsolatai vannak Izraelben, s ezeket már a kampány idején is mozgósította apósa támogatására. Az izraeli jobboldal egyébként örömmel is fogadta Trump győzelmét, a palesztinokat viszont elbizonytalanította a kampányban tett ígérete, miszerint elnöksége alatt Washington Jeruzsálemet elismeri Izrael egy és oszthatatlan fővárosaként.
A megválasztott elnök az újságírók előtt kitért egy másik fontos, a világ jövőjét érintő ügyre: a párizsi klímaegyezményre. A kampányban végig határozottan tagadta, hogy az emberi tevékenységnek köze lenne a globális felmelegedéshez, és kitartott amellett, hogy amennyiben elnökké választják, felmondja az Egyesült Államok részvételét a megállapodásban. A The New York Times munkatársaival folytatott beszélgetés során azonban már arról értekezett, hogy az embereknek mégiscsak van közük a felmelegedéshez, és nyitottnak mondta magát a klímaegyezmény megvizsgálására is. „Nagyon közelről figyelem a dolgokat, nyitott vagyok ebben a kérdésben, s úgy gondolom, hogy van kapcsolat az emberi tevékenység és az éghajlatváltozás között” – szögezte le Trump. De hangsúlyozta azt is: meg kell vizsgálni, hogy ez az egyezmény mennyibe kerül az amerikai vállalatoknak, és milyen következményekkel járhat az amerikai versenyképességre.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!