Az olasz kormányfő bejelentette lemondási szándékát az alkotmányos reformokról szóló vasárnapi népszavazáson elszenvedett veresége nyomán. Matteo Renzi azt mondta, már hétfőn benyújtja lemondását Sergio Mattarella államfőnek.
A Demokrata Párt (PD) politikusa teljes felelősséget vállalt a várhatóan súlyos mértékű vereségért. „Én vesztettem, nem ti” – üzente szavazóinak, hozzátéve, hogy senki sem ragaszkodhat a helyéhez. Hangoztatta, hogy a reformok által csökkent volna a bürokrácia mértéke és Olaszország versenyképesebb lett volna.
„A kormányom munkája ma véget ért” – jelentette ki. Az elkövetkező időszak legnagyobb feladatai közé sorolta az országot idén ért földrengések utáni helyreállítást és a gazdaság megerősítését.
A történteket követően az államfőnek határoznia kell arról, hogy milyen további lépéseket tegyen. Várhatóan megpróbál kinevezni egy kormányt, amelynek többek között az lenne a mandátuma, hogy áttekintse a választási törvényeket. Ez azért is lenne döntő fontosságú, mert a Renzi által is sürgetett alkotmányreformok hiányában Olaszországban mások lesznek a választás szabályai a parlament alsóházára és a felsőházra vonatkozóan.
Renzi lemondásának fényében folynak a találgatások arról, hogy ki lehet a következő kormányfő. Egyes vélekedések szerint szóba jöhet Pier Carlo Padoan gazdasági miniszter, valamint Pietro Grasso, a szenátus elnöke. Az is megtörténhet, az államfő felkéri Renzit, hogy legalább az év végéig maradjon tisztségében, hogy szavatolják a 2017 költségvetés elfogadását a törvényhozásban.
A hétfő hajnalban ismertetett adatok szerint a résztvevők közül 19 019 197-en utasították el a miniszterelnök javaslatait, ami 59,95 százalékos arány, és 12 706 340-en támogatták, ami 40,05 százalék.
A külföldön élő és szavazásra jogosult mintegy négymillió olasz szavazatait még számolták hajnalban. Körükben 27,25 százalék volt a részvételi arány, és a rendelkezésre álló legfrissebb, hajnali 4-kor ismertetett adatok szerint a többségük – 65 százalék – támogatta a Renzi-kormány bürokráciacsökkentő javaslatait, 35 százalékuk szavazott ellene.