Óriás lámpaburának, tojásnak, sőt selyemgubónak becézik azt a több emelet magas építményt, amely régi ablakkereteket mintázó modern függönyfal mögött rejtőzik Brüsszel uniós negyedében, és az Európai Tanácsnak ad ezentúl székhelyet. Donald Tusk új, egyszerűen csak Europa névre keresztelt munkahelye potom 320 millió euróba, azaz százmilliárd forintba került, és a tizenkét évig tartó beruházást már annak kezdete idején többen kifogásolták annak felesleges volta miatt. David Cameron még első miniszterelnöksége idején élesen elítélte az építkezést, hivatkozva arra, hogy amikor Görögország súlyos megszorításokra kényszerül, nincs szükség ilyen rongyrázásra.
A megnyitásról szóló beszámolók egytől egyik megemlékeztek a modern kivitelezésről, az épület szimbolikájáról, az uniós csúcsoknak ettől fogva helyet adó hatalmas tanácsterem gyönyörű szőnyegéről, amely az uniós országok zászlajainak színeiben tündököl. Az viszont valamiért kimaradt a tudósításokból, hogy a mellette található Justus Lipsius nevű épületben valahogy eddig is elfért a 28 tagállam, csúcstalálkozók idején a maga kétezer újságírójával, a hivatalos álláspont mégis az volt, hogy a szervezet kinőtte az eddigi munkahelyét. A lámpaburával teljessé vált az uniós negyed a brüsszeli Schuman metrómegállónál, a szemközti Berlaymont épület 29 ezer négyzetméteres irodaterületével szolgálja az Európai Bizottságot, de Tusk munkahelye (vagyis a tanács) megelégszik 27 ezerrel. (Persze megtartják a Justus Lipsiust is.)
Az épület kivitelezésére konzorcium alakult, ennek egyik tagja a Jan De Nul belga építővállalat. A milliárdos árbevételű belga cég – amely főként vízépítéssel és mederkotrással foglalkozik – pénzügyi központja azonban az adóoptimalizálást nem alacsony szinten űző Luxemburgban található.
Ez még nem lenne meglepő, ám az annál inkább, hogy a cég ukrán leányvállalatát épp most novemberben zárta ki az ukrán korrupcióellenes hivatal egy állami tenderből. Egy 50 millió dolláros, még az év elején meghirdetett beruházásról van szó, amely az Odessza melletti Juzsne kikötőjének mederkotrását célozza. A hatóságnak viszont az szúrt szemet, hogy a pályázaton indult Jan De Nul Ukraine év közben tulajdonost váltott, és többségi tulajdonrészt vett benne két ciprusi cég. Azt is egy európai ügyekkel foglalkozó kolumbiai (!) portál szúrta ki, hogy ezen cégek egyikének tulajdonos vállalata a brit Virgin-szigeteken van regisztrálva, így teljességgel lehetetlen meghatározni, kik állhatnak a luxemburgi anyacég ukrán leányvállalata mögött. Persze lehet, hogy a korrupciós hatóságnak súgott valaki, mert a szintén mederkotrással foglalkozó és a tenderen szintén induló holland Van Oord ukrán cégének vezetője azt nyilatkozta, a Jan De Nul nyújtotta be messze a legelőnytelenebb ajánlatot. Egy kevéssé idézett unióügyi honlap, a Brusselsdiplomatic.com arról is beszámolt, hogy a Jan De Nulnak az ukrán politikai körökbe is elért a keze, és egy parlamenti képviselőn keresztül próbálták meg befolyásolni a juzsnei kikötői hatóságot. A korrupció elleni hatóság feltételezése az, hogy a belga építővállalat egy parlamenti képviselő, Szergej Faermark kezébe, illetve offshore cégébe játszotta ki a leányvállalat többségi részét a kikötői közbenjárásért cserébe.
Viszont a brüsszeli irodaépület készen áll, és bár az időközben 15-ről 28 tagúra növekedett EU vezető tisztségviselőit kell szolgálja, mégis kevesebben fordulnak meg majd benne pár éven belül. David Cameron kezdettől rossz szemmel nézett rá, de a brit eurokraták sem fogják sokáig koptatni a lépcsőit. Az uniós kilépésről szóló tárgyalások egy része itt fog zajlani, az ezt megpecsételő politikai döntések pont ebben az épületben fognak megszületni, nem véletlen, hogy brit hírforrásokban itt-ott épp nem lámpaburának, hanem urnának nevezik az épületet. Akarva-akaratlan, de itt fogják eltemetni Nagy-Britannia EU-s tagságát.
