Mit tesz az Európai Unió az azonnali vízummentesség megadása nélkül ténylegesen Ukrajnáért? – tette fel a kérdést a Orbán Viktor.
A csúcsértekezleten történteket ismertetve a kormányfő arról beszélt: hogyan akarna az unió Európától távol katonai erőt alkalmazni közös haderő nélkül, ha az ukrajnai katonai eseményeket sem tudja befolyásolni, és arra is képtelen, hogy megadja az azonnali vízummentességet, amely nem katonai kérdés, semmilyen jogi akadálya nincs, és senki nem mer ellene nyíltan érvelni.
Elmondta, hogy az ukrán vízummentesség kérdésében a visegrádi országok erőteljesen Ukrajnát támogató álláspontot fejtettek ki, függetlenül az Oroszországgal folytatható, esetlegesen eltérő, de észszerű és helyes politikáról vallott nézőpontoktól.
Az Aleppóban kialakult helyzettel kapcsolatban Orbán Viktor kijelentette: Szíria példáján látszik, hogy sok még a tennivaló az európai biztonság terén. Ha nincs Európának megfelelő katonai ereje, akkor katonailag nem tud győzni, és a szíriai ügyek elintézése, az ott élők tényleges megsegítése helyett csak jó szándékú szólamokat tud mondani – fejtette ki.
„A csúcstalálkozó vendége volt a NATO főtitkára azzal a céllal, hogy elkerüljük a NATO és az Európai Unió leendő védelmi rendszere közötti fölösleges párhuzamosságokat, nehogy az európai védelem valamilyen NATO-ellenes vagy a NATO melletti alternatív összefüggésbe kerüljön” – fogalmazott.
Véleménye szerint a szíriai helyzettel kapcsolatban – nemzetközi mércékkel mérve – határozott, illetve durva nyilatkozatokat tettek a miniszterelnökök a csúcs után. „A közös nyilatkozatban is erőteljes megfogalmazásokat találhatunk, de be kell látnunk, hogy van jó szívünk, van erős hangunk, de nincs erőnk” – szögezte le. Ennek a három dolognak a kombinációjából fakadó tehetetlenségérzés tükröződött minden nyilatkozatban – tette hozzá.

Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!