Bresha Meadows – vagy ahogy barátai hívják: Breezy – egy átlagos tinédzser volt. Rengeteg időt töltött a szobájában, ahova legszívesebben csak barátnőjét, Saquoyát engedte be, akivel tornáztak vagy táncoltak és szívesen osztották meg eredményeiket a Facebookon. Volt, hogy csak beszélgettek. Ekkor Bresha elmesélte barátnőjének, hogy sokszor érzi kilátástalannak az életét. Depressziója szürke ködként nehezedett rá.
Amikor egyedül volt, esténként, többször is megnézte, hogy rendesen kulcsra zárta-e szobája ajtaját. Ott biztonságban érezte magát. A ház többi pontján félt. Rettegett. Mindenhol máshol ugyanis ott lehetett az apja, akit a családtagok kegyetlen diktátornak neveztek. Agresszív, uralkodó férfi volt. Ezt felesége, Bresha anyja, Brandi Meadows is elismeri. Elmondta, hogy közel három évtizedes együttlétük alatt számtalanszor megverte őt, uralta az életét. Mindennek persze Bresha is szemtanúja volt, mint ahogy a testvérei is. – Folyamatos sikoltozások és ordibálások uralták a házat. Volt, hogy késsel vagdosott. A fegyvere mindig elől volt, azzal hadonászott – mondta a nő a The Huffington Postnak. Arról nem beszélt, hogy a gyerekeket is bántotta-e a férfi. Bresha barátnője szerint azonban Jonathan Meadows fizikailag bántalmazta és szexuálisan molesztálta lányát.
Brandi Meadows egyszer elhagyta a férjét. Nem sokkal később azonban visszatért hozzá, mert a férfi megígérte, hogy megváltozik. De semmi sem változott. Bresha ügyvédje szerint az iratok azt igazolják, hogy a gyámügy többször is kiment a családhoz, konkrét intézkedés azonban sohasem történt, a gyerekek maradtak.
Manapság a ház csendes. Hogy pontosan mi is történt, még mindig vizsgálat tárgya. 2016 júliusának egyik reggelén Jonathan Meadowst fejbe lőtték saját fegyverével, míg a kanapén aludt. A rendőrség rögtön őrizetbe vette lányát, Breshát, aki akkor 14 éves volt. Az Ohio állambeli Warren javítóintézetébe került.
Most, több mint fél évvel az eset után Bresha még mindig a tárgyalására vár. A vád: előre megfontolt emberölés.