A magyar miniszterelnök tavaly szeptemberben Bécsben beszélt arról, hogy „Ausztria és Németország bajban van” a menekültáradat miatt, és a két országnak egyrészt azzal kellene foglalkoznia, hogy minél több menekültet visszaköltöztessenek, másrészt az EU-nak arra kellene törekednie, hogy „menekültvárosokat” hozzanak létre Líbiában, ott helyezzék el a Földközi-tengeren át Európába jutni próbáló menekülteket, és ott is bírálják el a kérelmeiket.
Akkor több bírálat érte a kormányfőt szavai miatt, az Európai Bizottság szóvivője azt mondta, a hatályos jog nem teszi lehetővé, hogy a menedékkérelmeket az EU területén kívül bírálják el. Az elmúlt hónapokban viszont több jel is arra utalt, hogy a német gyakorlat és az uniós tervek is abba az irányba mozdultak el, amiről Orbán Viktor beszélt.
Német kormányzati szereplők nemrég nyilatkoztak arról, hogy idén sokkal több energiát és erőforrást fektetnek majd az elutasított menedékkérők visszatelepítésére. Németországban sokan vannak olyanok, akiknek nem fogadták el a kérelmét, és elvileg el kellett volna már hagyniuk az országot, de maradtak illegálisan, mert a hatóságoknak alig van kapacitásuk a kiutasító végzések végrehajtására.
A berlini kormány a februári máltai uniós csúcson már arra is hajlandó volt, hogy támogassa a líbiai menekültközpontok felállítására vonatkozó tervet, hogy ott bírálják el az embercsempészek által a Földközi-tengeren átszállított menekültek kérelmeit. Érdekes megnézni az Európai Tanács máltai csúcstalálkozója után elfogadott közös nyilatkozatot is, amelyet mindig egyhangú döntéssel fogad el a megjelent huszonnyolc állam- és kormányfő.
A kilencpontos dokumentum 6/d pontja a legérdekesebb ebből a szempontból. Ez ugyanis úgy fogalmaz, hogy az EU földközi-tengeri migrációs útvonalat érintő politikájának egyik prioritása a „megfelelő befogadókapacitások és feltételek kiépítése” lesz Líbiában, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával és a Nemzetközi Migrációs Szervezettel együttműködve. Igaz, arról nincs szó, hogy ide erővel vinnének vissza már uniós területen tartózkodó menedékkérőket – a 6/e pont csak az „önkéntes visszatelepülés segítéséről” szól –, de a közös nyilatkozat alapján az unió a jövőben kifejezetten arra törekedhet, hogy eleve minél kevesebb menekült keljen át a tengeren.
Az elsősorban az „embercsempészet letörésével” indokolt intézkedések között első helyen a líbiai hatóságok – főleg a parti őrség – megerősítése szerepel, majd az, hogy még szorosabb legyen az együttműködés az uniós tagországok haditengerészetével.
Jelenleg ugyanis Európai Uniós Mediterrán Tengerészeti Erők (European Union Naval Force Mediterranean – Eunavfor Med) néven brit, olasz, belga, francia, szlovén, német, spanyol hajók járőröznek Líbiánál, már a nemzetközi vizeken – Sophia néven is emlegetik a műveletet –, megpróbálva feltartóztatni az embercsempészek hajóit. Egyelőre kevés sikerrel.
A mandátumuk ugyanis gyakorlatilag semmilyen beavatkozást nem tesz lehetővé a csempészek feltartóztatását illetően, így legfeljebb a bajba jutott hajókon rekedt menekültek életének megmentésében segíthetnek, igaz ez is nagyon fontos feladat. Ahhoz, hogy már líbiai parti vizeken erővel feltartóztassák, visszafordítsák a csempészhajókat – csak így lehetne véget vetni a tevékenységnek –, még hiányzik a megállapodás a líbiai kormánnyal. Ám a tendenciákat látva ez is csak idő kérdése, a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a Törökországgal kötött egyezmény mintájára a líbiai kormány is vállalni fogja, hogy – tekintélyes uniós pénz ellenében – a területén tartja az Európába készülő menekülteket. Akár „menekültvárosokban” is – csak persze az uniós szakkifejezés majd más lesz.
