Kim Dzsongil volt az emberrablások megrendelője, aki a két sztár segítségével akarta felpörgetni a diktatúra filmiparát. Tizenhét filmet készítettek Észak-Koreában a következő években, közöttük 1985-ben a nyugaton azóta – bődületes primitívsége okán – kultuszfilmmé lett, Pulgasari című szörnyes sci-fit. A pár végül akkor szökött meg, amikor kiengedték őket a bécsi filmfesztiválra. Rögtön az amerikai nagykövetségre mentek, ahonnan végül Dél-Koreába szöktek.
E híres esetek azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik. Az emberi jogi csoportok által összegyűjtött, elrabolt és Észak-Koreába hurcolt külföldieket sorjázó listák több tucat, talán több mint száz áldozatot tartalmaznak. Az észak-koreai rezsim is elismerte, hogy elraboltak Japánból tizenhárom embert – a valós szám azonban ennek többszöröse lehetett. A később megszökött áldozatok arról számoltak be, hogy Észak-Koreában rengeteg külföldit tartanak fogva, vannak közöttük kínaiak, európaiak, közel-keletiek is. Az emberrablások fő oka általában az áldozatok nyelvtudása és egyéb ismereteik voltak. Sokukból nyelvtanár lett, és a külföldre készülő kémeket kellett kiképezniük. Voltak közöttük nők, akiket korábban elrabolt és időközben az észak-koreai társadalomba beilleszkedett külföldieknek szántak feleségül.
A legutóbbi ilyen emberrablásra tavaly derült fény, amikor egy dél-koreai civil szervezet azt állította, hogy a 2004-ben, kínai hegymászás közben eltűnt 24 éves amerikai David Sneddont valójában az észak-koreai titkosszolgálat rabolta el. Sneddon állításuk szerint – bár ezt az amerikai külügy nem erősítette meg – azóta Kim Dzsongun angoltanáraként dolgozik.
