Irakban, Moszul folytatódó ostromában éppúgy sor került súlyos incidensre, mint Szíriában, az esetek összességében több száz áldozatot is szedhettek. A fejlemény azért is aggasztó, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a politikai képmutatással színezett amerikai intervenciós háborúkban a polgári lakosság szenvedése mindig is pozitívan hatott az ellenfél toborzására, érveket szolgáltatva propagandájának.
A történtek fényében a sajtó rögvest arról írt, hogy a változás talán annak tudható be: Donald Trump elnök ígéretéhez híven fokozza az Iszlám Állam elleni fellépést, s ennek keretében lazítottak az úgynevezett harcérintkezési szabályokon. Ez alatt a kifejezés alatt azt az összetett felderítési, vezetési, technológiai és jogi feltételrendszert értik, mely alapján egy-egy csapás végrehajtható vagy sem. Például azt, hogy a célpontot megbízhatóan azonosították-e, illetve hogy a fegyverzet hatóereje a célponton kívül nem fenyegeti-e a környéken lévő civileket. Ha egy skálán kellene ábrázolni, akkor egy sivatagban lévő reguláris hadsereg esete a legkönnyebb, míg a lakott településen tanyázó irreguláris erőknél van szükség a legszigorúbb szabályokra. Minél nagyobb valószínűsége van az úgynevezett járulékos károkozásnak, s az minél súlyosabb politikai-kommunikációs következményekkel fenyeget, a döntési jogkört annál magasabbra helyezik, ami viszont az eljárás lassulását okozhatja. Az olyan időérzékeny célpontoknál, mint a civil területen civil gépkocsival fel s alá rohangáló felkelők – ahol a csapásra talán csak néhány perc áll rendelkezésre – ez nem kielégítő megoldás. A hatékonyság fenntartása érdekében csak a kritériumok számának csökkentése jöhet szóba. Bár a Pentagon cáfolja, hogy ilyen döntés született volna, hiba lenne kizárni, hogy történt elmozdulás. Az előző, Barack Obama vezette kormányzat ugyanis jellemzően sokszor esett a mikromenedzsment hibájába, amikor a politikusok beleszóltak a harctéri, taktikai döntésekbe is, frusztrációt eredményezve a fegyveres erők soraiban. Trumpék ezt célzó kritikájukban többször is előrevetítették, hogy ezen változtatni kívánnak, helyreállítva a katonák mozgásterét.
Mint arra a Moszul melletti tragédia is ráirányította a figyelmet, az ellenséges célpontokra mért légi csapások végrehajtásában kritikus szerep hárul az úgynevezett előretolt repülésirányítókra. Ők azok az egyenruhások (amerikai rövidítéssel JTAC), akik kapcsolatot biztosítanak a szárazföldi csapatok és a támogatásukra rendelt légierők között: amikor a harc folyamán a földi parancsnok megmondja, hogy hova kér csapást – például egy géppuskafészekre, ahonnan az ellenség tűz alatt tartja a csapatait –, ők vezetik rá a repülőgépeket, a helikoptereket a célpontokra. Rádión elmagyarázzák a gépek személyzetének, hogy hova nézzenek, mire ügyeljenek, de ma már arra is lehetőség van, hogy lézerrel, pointerrel megjelöljék a célpontot számukra, vagy közöljék velük a koordinátáját. Moszulnál az okozhatta a bajt, hogy az iraki előretolt repülésirányítók a jelek szerint nem vették észre: abban az épületben, melyből az Iszlám Állam mesterlövésze pufogtatott, sok civil is tartózkodott. Így amikor a fegyveres elpusztítására egy amerikai gépről bombát dobattak, az megölte a „nem harcolókat” is.
A tragikus tévedések elkerülése jó kiképzést és folyamatos szinten tartást kíván. A honvédség JTAC-szakemberei – így a szolnoki Előretolt Repülésirányító Csoport (Erics), illetve a különleges műveleti ezred katonái – nemrégiben az Egyesült Államokból kaptak a felkészülésüket segítő ajándékot. Az AJTS szimulátor – melyről az amerikai nagykövetség kérdésünkre közölte, hogy 4,95 millió dollár, azaz 1,4 milliárd forint értékű – egy öt méter átmérőjű kupola, melynek belső felületére állandóan mozgásban lévő, saját és ellenséges csapatokkal, civilekkel benépesített virtuális harcteret vetítenek, hogy a benne helyet foglaló katonák megtanulhassák és gyakorolhassák feladatukat. A kupolán kívüli számítógépes munkahelyeknél helyet foglal egy JTAC-oktató, aki tevékenységüket felügyeli, illetve két pilóta, akik a virtuális támadó gépeket vezetik, miközben ugyanúgy beszélnek az irányítókkal, mint azt a valóságban tennék. Bennfentesek azt mindenesetre leszögezik: a valós terepen, valós gépekkel végzett gyakorlatot mindez nem helyettesítheti.
A magyar előretolt repülésirányítók eddig csak Afganisztánban hívtak be éles légi csapást, de még hosszú ideig nem beszélhetnek a részletekről. Pletykaszinten sincs szó arról, hogy bármilyen incidens részesei lettek volna.
