Bizonyos országok szorosabb együttműködésére „egyes kollégáink úgy tekintenek, mintha egy új megosztó vonalat húznának, egyfajta vasfüggönyt a nyugat és a kelet között, de nem ez a szándék” – mondta sajtótájékoztatóján Juncker az értekezlet után. „Ez nem a kizárás módszere, hanem azok előrehaladásának a megszervezése, akik többet akarnak tenni” – fűzte hozzá.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, akit Varsó heves tiltakozása ellenére a csúcson újraválasztottak a testület élére, elsősorban a tagállamok egységének, a kölcsönös bizalomnak a fontosságát és szükségét hangoztatta.
Emellett azonban beszélt a britek kilépéséről is, és elmondta, az uniós intézmények készek 48 órán belül reagálni, miután Theresa May miniszterelnök aktiválja a lisszaboni szerződés 50. cikkelyét, amely a tagság megszűnésének folyamatát szabályozza.
Pénteken már csak az Egyesült Királyság kilépése után bennmaradó „huszonhetek” vezetői voltak Brüsszelben, hogy informális tanácskozásukon a szűkebb körű unió jövőjéről, illetve az EU elődszervezeteit megalapító római szerződés 60. évfordulója alkalmából rendezendő, március végi római találkozó előkészítéséről egyeztessenek.
Ezzel kapcsolatban a német kancellár saját sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a csúcsértekezleten az Európai Unió meg fogja erősíteni „egységét a sokszínűségben”. „Az a mottónk, hogy egységesek vagyunk, de egységesek a sokszínűségben” – mondta Angela Merkel, hozzátéve, hogy minden jelenlegi problémája ellenére az EU sikeres modell.
A tagországok között vita van az európai projekt jövőjéről. Többek között Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország is a többsebességű Európa gondolatát támogatja, a közép- és kelet-európai tagállamok azonban határozottan ellenzik.
Merkel kijelentette, a többsebességes Európa bizonyos formában már ma is létezik, például az euróövezet vagy a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet országainak tekintetében, ez azonban nem jelenti azt, hogy különböző „osztályok” lennének az uniós tagságban. Mint mondta, a „nyitottság szelleme” a legfontosabb e kérdésben.