A lengyel nemzeti radikális kormány már hosszabb ideje, lényegében a Jog és Igazságosság (PiS) hatalomra kerülése óta tesztelgette az európai uniós aréna tűréshatárát, de míg eddig jórészt jogállami természetű problémákat gerjesztett, most a reálpolitikán élesítette metszőfogait – nagyon úgy tűnik, eredménytelenül. Hogy a PiS nem szíveli otthoni riválisától, a liberális Polgári Platformtól (PO) érkező Donald Tuskot, kezdettől fogva nyilvánvaló, ehhez képest az ellenében általuk állított elnökjelölt, Jacek Saryusz-Wolski EP-képviselő nevét csak pár napja ízlelgeti a közvélemény. Ráadásul róla többet lehetett megtudni, mint tőle. A politikus lényegében az első perctől vesztes pozícióban találta magát, pedig a PiS szándékai szerint neki kellene győzedelmeskednie a posztjától május 31-én búcsúzó Tusk fölött. Saryusz-Wolski nagyjából huszonnégy óra leforgása alatt találta kívül magát az őt delegáló PO-n és az Európai Néppárt (EPP) frakcióján. A lengyel liberálisoknak az nem tetszett, hogy a politikus elfogadta a PiS jelölését, Joseph Daul néppárti frakcióvezető meg azért zárta ki, mert az nem fordulhat elő, hogy az EPP-nek Tusk mellett egy másik jelöltje is van a 2019-ig tartó tanácsi elnöki tisztségre.
Hogy nem ment a tervek szerint a jelöltállítás, azt az is jelzi, hogy két nappal a brüsszeli csúcstalálkozó előtt is arról győzködte Brüsszelt Varsó, hogy engedjék legalább szóhoz jutni a PiS-jelöltet és ismerhessék meg programját az állam- és kormányfők tanácsában. Érveik végül süket fülekre találtak: végül meg sem hívták a csúcsra. Beata Szydlo kormányfő mindenesetre kitesz magáért, az utóbbi egy hétben aktívnak mutatkozott az európai porondon, egymást követték nyilatkozatai. Tegnap azt rótta Tusk fejére, hogy súlyosan megsértette a tisztség betöltéséhez szükséges politikai semlegességet, és személyesen beavatkozott a lengyel belügyekbe. De ha az effajta aggodalomnak van is alapja, akkor viszont amellett sem kellene szó nélkül elmennie, hogy az Európai Tanács elnökválasztási procedúrája ezen a ponton a demokrácia karikatúrája, hiszen egyik tagország sem erőltette meg magát, hogy legalább programmal bíró, friss jelöltet dobjon be Tusk alternatívájaként. Politikai nyelven fogalmazva senki sem akarta kibillenteni az EPP-t jól kibokszolt európai hatalmi egyensúlyából. Nem kivétel ez alól Magyarország sem, hiszen Tusk sokszor igyekezett tompítani egyes tagországok hazánk elleni haragját például kvótaügyben. Ezért nem is merészkedett most odáig a magyar diplomácia, hogy – lengyel barátság ide vagy oda – beálljon Szydlo és Saryusz-Wolski mögé.
Arra mindenesetre jó volt a lengyel mozgolódás, hogy a PiS által beígért, az unió elé tárandó átfogó reformtervezetére jobban odafigyeljenek a régi tagállamok.
A lengyel sürgölődéssel szöges ellentétben a brüsszeli apparátus körül feltűnően csendes a politikai víztükör, maga az Európai Tanács és Tusk sem veri nagy dobra, hogy egy elnökválasztást beillesztettek a csúcstalálkozó programjába. Tusk nem kampányol, nem szólal meg, és valószínűleg így játszik biztosra, a személyét a tagállamok túlnyomó többségének megelégedettsége övezi, nem beszélve a nemzetek feletti uniós párti erőviszonyok számára kedvező együttállásáról. Vagyis hogy az Európai Néppárt ilyen bizonytalan politikai légkörben (a brexit küszöbén, a holland, a francia és a német választások előszobájában) biztos nem fogja bizonytalanra cserélni az eddig jól teljesítő, kellően együttműködő, talán kicsit szürke, ám strapabíró, egyszóval bevált elnököt. Tusk újraválasztásához dupla minősített többségre van szükség, ami azt jelenti, hogy a tagállamok vezetőinek legalább 72 százaléka megszavazza a jelöltet, továbbá a támogató állam- és kormányfők által képviselt országok lakosságának ki kell tennie a teljes uniós népesség minimum 65 százalékát.
Bármi is történik még a gyakorlatilag nem létező tanácsi elnökválasztási „kampány” során röpke pár óra leforgása alatt a csúcs hivatalos délutáni kezdetéig, van rá esély, hogy Magyarország és a migránsok őrizetének ügye végül „ellopja a show-t”. Közben az Európa Tanács – 47 tagú nemzetközi szervezet, mely nem azonos az unió vezetőit tömörítő Európai Tanáccsal – már tegnap rákészült a találkozóra: rosszallását fejezte ki a menedékkérők automatikus őrizetbe vételének gyakorlata miatt. Ez egyben nagyon sajátos felütését is adhatja a csúcs migrációval foglalkozó programpontjának is. És a két, alapvetően ideológiákról, presztízsről, befolyásról szóló ügy már elég lehet arra, hogy az égető problémákra, úgy is mint a britek uniós távozásának nyugodt körülményeire, kevesebb figyelem összpontosuljon.
