A kezdeti berobbanás ellenére egyáltalán nem biztos, hogy Martin Schulz lesz Németország kancellárja. A szociáldemokrata jelöltnek az újdonság erejének köszönhető nagyjából tízszázalékos előretörése megállt, ráadásul a nagy német érdekek megvédése is Angela Merkel mellett szól. Donald Trump formálódó politikája, az induló transzatlanti kereskedelmi háború ugyanis új utak keresésére serkenti Berlint, amely a gazdasági érdekeket követve a kancellárral könnyebben visszatalálhat Moszkvához, mint a brüsszeli neoliberális lendülettel indulatosan kelet felé forduló szociáldemokrata üdvöskével. A német érdekek pedig most egy belső hektikusságot nélkülöző, a szabadkereskedelmi zsákutcát követően új, jobb híján a klasszikus keleti kapcsolatok felélesztését segítő, lényegében nagykoalíciós felállás felé lökik az elitet, amely a tapasztalatok alapján a végelszámolásban, azaz a koalíció megalakításában a globális érdekeket nagy eséllyel a pártérdekek fölé fogja emelni.
Németországban a lakosság többsége már nem gondolja úgy, hogy a szociáldemokrata (SPD) kancellárjelölt, Martin Schulz legyőzi a hivatalban lévő kormányfőt, Angela Merkelt. Egy friss felmérés szerint az SDP országos választói támogatottsága 32 százalékra csökkent, s ez az első felmérés, amely gyengülést jelez a szociáldemokratáknál, amióta Martin Schulz január végén elvállalta a baloldali párt kancellárjelöltségét. A közvélemény-kutatások eddig nagymértékű és gyors emelkedést mutattak ki, az SPD támogatottsága a 20–23 százalékos sávból alig egy hónap alatt 30 százalék fölé emelkedett. A szociáldemokraták ezzel behozták lemaradásukat az Angela Merkel vezette CDU/CSU jobboldali pártszövetséggel szemben.
„Nehéz most megmondani, mi lesz a vége, de Schulz alighanem elérte a plafont” – fogalmaz lapunknak Alexander Rahr. Az emberek a német politológus szerint belefáradtak Merkelbe, de nem hisznek a szociáldemokraták hagyományos vezetésében sem, s valami újra vágynak. Erre jött Rahr szerint Schulz, aki húsz éve nem élt Németországban, kicsit titokzatos, szerethetőbb, mint a jelenlegi elit. Ráadásul, olyan populista, amelyre a németek vágynak. Nem jobboldali, amit nem szeretnek, de nem is egy Trump. A baloldali populista jelszavakra épít, a szegényeknek bért, segítséget ígér, így egyesíti a baloldali tábort. „Ám elérte a plafont, így a 32-25 százalékra számítható Merkel győzelme jelen állapot szerint nem lehet kérdéses” – fogalmaz Rahr. Mint az elemző megjegyzi, a kereszténydemokraták nem vesztenek szavazatokat, miközben a szociáldemokraták legfeljebb azt az arányt érik el, amellyel legjobb idejükben is csak veszítettek. Rahr megjegyzi még, hogy az Alternatíva Németországnak (AfD) nagyobb bajban van Schulz megjelenésével, mint a CDU, hiszen az új szociáldemokrata jelölt populizmusa jobban visz el tőle voksokat, mint az ebbe az utcába be nem menő Merkeltől. Ugyanez vonatkozik a baloldal kis pártjaira, hiszen a csalódott baloldaliak most jó eséllyel ismét az SPD-re fognak szavazni. „A sikerért meg kell tehát győzni a biznisztől a középosztályon át a hivatalnoki rétegig mindenkit. Ezeknek a rétegeknek pedig Schulz még semmit sem üzent. Ezért gondolom elsősorban, hogy átmeneti figuráról van szó, aki felélénkíti a német politikai életet, felhozza a padlón lévő SPD-t, ám ennél nem több” – fogalmaz a német szakértő.
A legnagyobb kérdés sokak szerint azonban az, hogy milyen koalíció alakulhat. Erre még korai a válasz, ám Rahr szerint, amit idáig Schulz mondott, az minden retorikai fogás ellenére arra utal, hogy valójában egy a mostaninál erősebb SPD-vel, de a nagykoalícióban érdekelt. – Mégpedig egy olyanban, amelyben ő a kancellár, nem pedig Merkel. Persze, ez csak úgy sikerülhet, ha a szociáldemokraták megverik a CDU-t. A kicsikkel viszont nehéz lesz zöld ágra vergődni, míg a két nagy biztosan összehoz legalább 60 százalékot. Rahr egyébként úgy látja, a kereszténydemokraták a Zöldekkel és a szabad demokratákkal (FDP) is képesek lennének kormányt alakítani, amelyről a kulisszák mögött már folynak is a tárgyalások.
A nagy kampány közepette Berlin ugyanakkor erősen figyel a jövőjét alapvetően meghatározó transzatlanti mozgásokra. Már csak azért is, mert az exportra kihegyezett német gazdaságot komoly csapásként érintette Trump protekcionista váltása. Így Berlin kénytelen más irányban új lendületet találni, amely aligha lehet más, mint a hagyományos orosz vonal. Így aztán – mint arra Merkel moszkvai látogatása is utal – e téren, s ennek hullámán még komoly változások várhatók Európában. Még az is lehet, hogy a liberális értékekre alapuló külpolitikát ismét felváltja valamiféle pragmatizmus. „Ez és az erős, Amerika nélküli Európa eszméje már érlelődik a német elitben, amely ugyanakkor egyszerre meg is retten saját gondolatától” – jegyzi meg az elemző.
