Mérgezték a gyerekeket egy kínai óvodában

Gyógyszert kevert az ételükbe egy ott dolgozó férfi.

MN
2017. 03. 24. 10:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A férfit Kanton tartományban Tungkuan város rendőrsége vette őrizetbe, miután múlt hét közepe óta egyre több gyereket vittek kórházba a szülők a szóban forgó óvodából – írja az MTI.

Az előzetes vizsgálatok szerint a csak Jang néven említett tettes az óvodások ételébe keverte a skizofrén betegek sürgősségi ellátásában alkalmazott gyógyszert, amely hányást, keringési problémákat és más súlyos tüneteket okozott a gyerekeknél.

Az egyik szülő elmesélte az újságnak: kisfiát azután vitte el orvoshoz, hogy egyik éjjel verejtékezni kezdett, és nagyon lassan vert a szíve.

A kórházba került gyerekeknél már megszűntek a mérgezéses tünetek, és rövidesen haza is engedik őket, ám az eset nagy vitát váltott ki a kínai közösségi oldalakon az óvodai és iskolai dolgozók ellenőrzésével kapcsolatban.

A gyanúsított az ételek felszolgálása mellett takarított az óvodában, és az összes gyermek ételébe mérget kevert – írja a Daily Mail.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.