Nem ugyanazt értik szabadság alatt

A németországi migránsok közül azok tudnak könnyebben beilleszkedni, akik eleve a nyugati értékek szerint éltek.

A frankfurti Mathan korábban nem tartotta magát különösen baloldalinak. Jómódú, damaszkuszi keresztény családból származik, éveken át Dubajban dolgozott adótanácsadóként. A háború kitörését hat évvel ezelőtt Szíriában élte meg. Testvére Svájcban tanult, ahonnan nem tért vissza. Szülei éppen látogatóban voltak nála, s ők is úgy döntöttek, nem mennek vissza Szíriába. Elegánsan átlépték a német határt, majd Konstanzban menekültstátusért folyamodtak. Aki így jött el Szíriából, az eddig is gond nélkül megkaphatta Németországban a védelmet. Mathan azonban akkor még otthon maradt, s 2015 őszén indult csak el. Nem Konstanz felé, hanem a török határhoz. Onnan kezdődött a hosszú menetelés, 2015 telén jutott el Németországba. Hiába éltek ott a szülei már több mint három éve, ez nem nyitott meg számára kapukat.

Először egy menekülttáborba került, s csak tavaly kapott ideiglenes védelmi státust. Ha a harcok befejeződnek Szíriában, elvileg vissza kell majd oda térnie. Azóta a fiatalember talált munkát egy nemzetközi cég frankfurti irodájában. Adótanácsadó, mint egykoron Dubajban. „Csak azóta baloldali lettem” – mosolyog. Hogy mit ért ezalatt? Állítása szerint azt, hogy a menekülés, az elutasítás és a kiszolgáltatottság miatt megváltozott a tudata. Mathan magukat baloldaliként azonosító menekültsegítő csoportokban vesz részt; fordít, ha kell, menekültszállásokra jár önkénteskedni. „Szíriában nem érdekelt a politika, mert nem érintett. Azóta itt, a németeknél megtanultam, hogy éppen az a politika, ha másokra is gondolunk” – magyarázza. Németországban jól érzi magát, biztos állása van, jó fizetése, és Frankfurt multikulturalizmusa amúgy is tetszik neki. De zavarja, amikor a német hírekben állandóan „az arabokról” beszélnek. „Nem én háborúzom Szíriában, de nem is én randalíroztam Kölnben.” Az előítéletekből azonban ő is kap. Több céghez is jelentkezett egykoron, de csak oda hívták be beszélgetni, ahol anonimizált volt az életrajza. A dubaji munkatapasztalat jól cseng, a menekültstátus és a damaszkuszi születési hely már kevésbé.

Berthold a bevándorlási rendszer másik oldalán áll. Lelkesedésből meg az aránylag jó fizetésért lett másfél éve egy müncheni menekültszálláson felügyelő. Szerinte a német politika nem tesz meg mindent a menekültekért. Amíg nem bírálják el az ügyüket, addig például nem dolgozhatnak. „De közben meg szidjuk őket, hogy egész nap nem csinálnak semmit.”

Nem tagadja persze ő sem, hogy a helyzet roppant összetett. Alig van éjszaka, amikor ne kéne a rendőrséget kihívni, mert a menedékkérő fiatalok összebalhéztak egymással. „Főleg az alkohol nagy probléma.” Sokan olyan családból jönnek, ahol a szesz tabu volt – Németországban ezért nem is tudnak vele rendesen élni. Vannak, akik akár hetekre eltűnnek a szállásról – mivel nem börtön az, szabadon ki-be lehet járni. Berthold szerint sokan már rég elmúltak tizennyolc évesek, mégis fiatalkorúként regisztrálták magukat. A német kormány az év elején kötelező orvosi ellenőrzést akart volna bevezetni az életkor megállapítására, de számos orvos lelkiismereti okokból nem működik ebben közre. Nem éppen egyszerű azonban, amikor huszonéves bajor nevelőknek kéne akár már harmincéves közel-keleti „fiatalkorúakra” hatni. A menekültszállás lakói pedig nem lettek „baloldaliak”, mint Mathan. A szexizmus, az egymás közötti rasszizmus mindennapos.

Mathan is tudja, hogy neki azért volt könnyebb, mert ő már otthon is a nyugati értékek szerint élt. A müncheni menedékkérő fiatalkorúak egy része azonban még csak az alkoholt látja a Nyugat szabadságából.