Pedofilnak nevezte Mohamed prófétát Geert Wilders

Emellett kijelentette: az iszlám és a szabadság nem fér meg egymás mellett.

MTI
2017. 03. 15. 8:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az iszlám a Hollandiát célzó legnagyobb fenyegetés. Az országunk jövője a tét, az iszlám és a szabadság nem fér meg egymás mellett” – jelentette ki Wilders a NOS közszolgálati csatorna által közvetített vitában, söpredéknek nevezve a rotterdami török konzulátusnál néhány napja kitört csetepaté török résztvevőit.

Wilders emellett „ócska, woodstocki szövegnek” minősítette a szociáldemokrata irányultságú Munkapárt (PvdA) jelmondatát, amely szerint „Hollandia mindannyiunké”. A pártvezér leszögezte, ezt olyanok találhatták ki, akik „túl sokat vízipipáztak”, Hollandia ugyanis nem mindenkié, noha a hollandok mára másodrendű polgároknak érzik magukat a saját országukban.

Mark Rutte miniszterelnök, a liberális-konzervatív Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) vezetője az Európai Unió és Törökország között tavaly létrejött migrációs egyezmény sikerét méltatta a menekültáradat feltartóztatásában.

Mint mondta, „nem szándékolt következményekkel, társadalmi feszültségek kialakulásával járhatna”, ha túl nagy tömegben fogadnának be menekülteket.

Lodewijk Asscher, a PvdA vezetője azzal vágott vissza Wildersnek, hogy a Szabadságpárt mindössze tízezer dühös Twitter-bejegyzést tud kínálni a szavazóknak, de megoldásokat nem.

A holland–török hátterű Denk párt (jelentése hollandul: gondolkodni, törökül: egyenlőség) első embere, Tunahan Kuzu kedden lemondta a részvételét az esti vitában, amiért a szervezők Jan Roost, a jobboldali populista Hollandiáért (VNL) párt vezetőjét is meghívták. Roos a vitán a török államfő, Recep Tayyip Erdogan ölebének nevezte Kuzut, távolmaradását pedig „gyávaságnak, a demokrácia semmibevételének”.

Jesse Klaver, a környezetvédő Zöld Baloldal (GroenLinks) kormányfőjelöltje kijelentette, hogy az országnak olyan új vezetésre lenne szüksége, amely több könyörületet mutat a háború és erőszak elől menekülők iránt. A harmincéves pártvezér kiemelte, hogy cinikusnak tartja Ruttét, amiért védelmébe vette az uniós–török migrációs egyezményt, amely szerinte „nem megoldás, pusztán mentség, hogy félrenézhessünk”.

A közvélemény-kutató intézetek felméréseit átlagoló legutóbbi adatok szerint a szerdai parlamenti választás nyomán a jelenlegi kormányfő vezette VVD 24-28 képviselői helyet szerezhet meg a parlament 150 fős alsóházában, a főként muzulmánellenes megnyilvánulásairól ismert Geert Wilders pártja, a PVV 19-22 mandátumra számíthat.

Bár nagy a bizonytalanok aránya, jelen állás szerint a kereszténydemokraták (CDA) 19-21, a liberális D66 párt 17-19, a Zöld Baloldal 16-18, a szocialisták 14-16, a szociáldemokrata irányultságú Munkapárt 10-12, a Keresztény Unió (CU) pedig 5-7 helyhez jutna az alsóházban.

Az élbolyban meglehetősen kis különbség van a pártok között, egyesek szerint végül bármelyikük győzhet, a kormányalakításhoz azonban még koalíciót is kell kötnie a nyertesnek, szakértők szerint legalább három másik politikai csoportosulással.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.