Oroszország nagyon nagy jelentőséget tulajdonít Franciaországhoz fűződő viszonyának, és semmiképp sem kíván beavatkozni a francia elnökválasztásba – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor pénteken a Kremlben fogadta Marine Le Pent, a francia radikális jobboldali Nemzeti Front államfőjelöltjét. Az MTI híre szerint az orosz vezető arról is beszélt, hogy a kétoldalú kapcsolatokról és az európai helyzetről kíván tárgyalni a francia politikussal.
A francia elnökválasztási kampány kellős közepén Putyin szavainak azért is van jelentősége, mert ahogy korábban azzal is megvádolták az oroszokat, hogy ők segítették hatalomra Donald Trump amerikai elnököt, úgy sokan Franciaországban is attól tartanak, hogy Moszkva megpróbál majd belenyúlni a választás kimenetelébe, és valamiképpen segíteni Marine Le Pen hatalomhoz jutását.
Oroszország nyugati kritikusai mindezt egyebek közt arra is alapozzák, hogy Le Pent már 2014-ben is kisegítette egy részben orosz tulajdonú bank nagyjából kilencmillió eurónyi kölcsönnel. A Kreml szerint most nem került szóba, hogy a radikális jobboldali politikus újból orosz pénzhez juthatna. Márpedig a kampányhoz most is pénz kell, ráadásul Le Pen nemrég még arról panaszkodott, hogy eurómilliókra lenne szüksége, a francia bankok többségétől viszont nem kap pénzt.
Marine Le Pen, aki valószínűleg bejut a voksolás második körébe – ahol a két legjobb jelölt között dől majd el a végső győzelem – nyugat-európai mércével mérve kifejezetten oroszbarát politikusnak számít. Míg Francois Fillon, a jobbközép Köztársaságiak elnökjelöltje azt ígéri, hogy győzelme esetén „helyreállítja” a francia–orosz kapcsolatokat, addig Le Pen a két ország közötti szorosabb kapcsolatokért száll síkra. Korábban dicsérte a szíriai orosz beavatkozást, illetve megvédte a Krím félsziget orosz elcsatolását is – főleg utóbbi az, amiben eltér az európai fősodortól. Beszélt korábban arról is, hogy Oroszország kulcsszereppel bírhatna egy olyan hatalmi egyensúlyban, amely a békét biztosítaná a világban.