Megkezdte szerdán háromnapos hivatalos látogatását Romániában Károly walesi herceg. A brit trónörököst az elnöki hivatalnak otthont adó bukaresti Cotroceni-palotában fogadta Klaus Johannis román államfő, akivel többek között a Románia és Nagy-Britannia közötti stratégiai partnerség fejlesztéséről és elmélyítéséről, a kétoldalú kapcsolatoknak a brexit tükrében való alakulásáról, illetve Károly herceg romániai jótékonysági tevékenységéről tárgyaltak.
Johannis a Románia Csillaga érdemrend nagykeresztjét adományozta a trónörökösnek Romániában kifejtett tevékenysége és az ország nemzetközi szinten való népszerűsítése elismeréseként. A magas rangú vendég megbeszélést folytat Sorin Grindeanu román miniszterelnökkel és több civil szervezet képviselőjével is.
Bár Károly herceg 1998 óta mindössze másodszor tesz hivatalos látogatást Romániában, magánemberként évente legalább egyszer megfordul Erdélyben, amelyről, valamint az ott élő emberekről mindig rajongással beszél. The Prince of Wales’s Charitable Foundation elnevezésű karitatív alapítványa révén hosszú évek óta támogatja az erdélyi hagyományos kultúra és a hagyományos mezőgazdasági módszerek megőrzését. Ugyanakkor a trónörökös a Brassó megyei Szászfehéregyházán régi szász parasztházat vásárolt, tavaly pedig népi mesterségek oktatására szakosodott képzési központot létesített. Bár programja rendszerint hétpecsétes titok, minden bizonnyal mostani látogatása során is felkeresi a székelyföldi Zalánpatakon lévő birtokát, amelyet a herceg távollétében rokona, Kálnoky Tibor gróf vendégházként működtet.
A magyar grófhoz fűződő viszonya egyébként nem véletlen, a brit királyi család ugyanis magyar gyökerekkel is bír. II. Erzsébet királynő ükanyja, Rhédey Klaudia a Maros megyei Erdőszentgyörgyön született 1812-ben, és az ottani Rhédey-kastélyban nevelkedett. Klaudia Alexanderhez, Württemberg hercegéhez ment feleségül, fiuk pedig elvette Mary Adelaide-et, Cambridge hercegnőjét, III. György király unokáját. Legidősebb lányuk pedig V. György király felesége lett, ők a jelenlegi uralkodó, II. Erzsébet nagyszülei.