Washington ismét a Krím visszaadását követelte Moszkvától

Az Egyesült Államok elítéli az orosz megszállást, amely már három éve tart.

MTI
2017. 03. 17. 6:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A Krím Ukrajna része. Az Egyesült Államok elítéli a Krím orosz megszállását, és felszólít ennek haladéktalan befejezésére” – jelentette ki Mark Toner, az amerikai külügyminisztérium szóvivője a Moszkva által 2014. március 16-án lefolytatott krími népszavazás harmadik évfordulója alkalmából nyilatkozva.

Hangsúlyozta: az Egyesült Államok „nem ismeri el a referendumot”, ahogy a Krím félsziget elcsatolását sem, amely Washington szerint „a nemzetközi jog folyamatos megsértését” testesíti meg. Hozzáfűzte: az Oroszország ellen hozott büntetőintézkedések a fekete-tengeri félsziget visszaszolgáltatásáig hatályban maradnak. Hasonlóan nyilatkozott korábban Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet is. Február közepén Donald Trump amerikai elnök is követelte a Krím visszaadását Ukrajnának.

Az orosz erők által megszállt Krímben 2014. március 16-án megtartott népszavazáson 80 százalékos részvétel mellett a szavazók 96,77, Szevasztopolban pedig a 95,6 százaléka az Oroszországhoz történő csatlakozásra voksolt. Másnap a Krími Köztársaság kikiáltotta függetlenségét, március 18-án pedig Moszkvában aláírták a szerződést az Oroszországi Föderáció két új szubjektumának felvételéről.

A Krím státusával kapcsolatban az ENSZ-tagállamok túlnyomó többsége továbbra is az állami szuverenitás és a területi sérthetetlenség elvének elsődlegességét hirdeti, Oroszország pedig, amely a félsziget hovatartozásának ügyét „lezártnak” tekinti, az önrendelkezés jogáét. Ebben (a Fekete-tengerbe benyúló félsziget ügyében) csak Fehéroroszország, Afganisztán, Kuba, Észak-Korea, Nicaragua, Szíria és Venezuela ért vele egyet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.