A béke hírnökeként megy Egyiptomba a pápa

Az egyházfő videoüzenettel köszöntötte annak az országnak a népét, ahol kétezer évvel ezelőtt a szent család is menedékre talált.

MTI
2017. 04. 25. 14:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az olasz nyelvű felvételen Ferenc pápa a „szeretett” egyiptomi néphez szólva kijelentette, hogy a béke hírnökeként és zarándokként érkezik majd oda, ahol kétezer évvel ezelőtt a szent család is menedékre talált.

Hozzátette, hogy látogatása vigasz és bátorítás kíván lenni a Közel-Keleten élő keresztények számára, barátság és elismerés az Egyiptomban és a térségben élők felé, a testvériség és megbékélés üzenete az iszlám világ felé, amelyben Egyiptom kiemelt szerepet tölt be. A katolikus egyházfő kijelentette, hogy látogatásával hozzá akar járulni az iszlámmal való vallásközi párbeszédhez és a kopt ortodox egyházzal való ökumenikus párbeszédhez. Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a „vak erőszak” dúlta világnak békére, szeretetre, irgalmasságra van szüksége, valamint a békéért tevő, szabad és bátor emberekre, akik képesek „a múltból tanulva a jövőt építeni anélkül, hogy előítéletekbe zárkóznának”. Ferenc pápa egyiptomi üdvözlettel zárta a videoüzenetet.

Ez lesz a katolikus egyházfő tizennyolcadik külföldi útja. Az egyiptomi látogatás „A béke pápája a béke Egyiptomában” jelmondatot kapta. A látogatás programjának vatikáni bemutatásakor Greg Burke szentszéki szóvivő hangsúlyozta, hogy az egyiptomi útnak hármas üzenete van: pásztori út, mivel Ferenc pápa az országban élő katolikus közösséggel is találkozik, amely az egyiptomi lakosságnak 0,28 százalékát teszi ki. Ökumenikus látogatás, mivel az egyházfő a kopt keresztényeket is felkeresi, valamint vallásközi, hiszen Ferenc pápa az Egyiptom 89 százalékát képviselő muzulmánokkal is találkozik.

A harminchat órás látogatáson Ferenc pápa Ahmed et-Tajjebbel, a kairói al-Azhar egyetem és mecset nagyimámjával és II. Tavadrosszal, a kopt ortodox egyház pátriárkájával is találkozik. Az egyiptomi koptok elleni kettős terrorista támadásban virágvasárnap legalább negyvenöten életüket vesztették. A katolikus egyházfőt az útján I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka is elkíséri.

Ferenc pápa Egyiptomban zárt, de szokása szerint nem páncélozott autóval közlekedik majd.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.