A mi életünk, nem az ő profitjuk – hirdeti a magát gyári munkásként definiáló Philippe Poutou egy párizsi plakáton. Az Új Antikapitalista Párt elnökjelöltje az abszolút esélytelenek nyugalmával indul a vasárnapi francia elnökválasztáson, de jól eltalált szlogenje olyan választók fejében is visszhangozhat, akiktől távol áll a munkásmozgalmi világ. A párizsi utcán nem nehéz pártok mottójába botlani, bár a kampány hangsúlyos része nem multiplakátokon, hanem az interneten és a televízióban zajlott.
Az utolsó, csütörtöki tévévitán éppen Poutou volt soron, amikor jött a híre a belvárosi, halálos kimenetelű lövöldözésnek, és szerencsétlenségére ő éppen a rendőrök lefegyverzéséről beszélt, és láthatóan nem is akart belemenni a belvárosi fejlemények taglalásába. Így aztán igen nagy kontrasztot mutatott az utána következő Emmanuel Macronnal, az Indulás (En marche!) mozgalom elnökjelöltjével, aki profi politikusok módjára fejezte ki együttérzését a lelőtt rendőr családjának, és ítélte el a terrorizmus e formáját. A Champs-Élysées-n történteknek Párizs 20., nagyrészt diákok, fiatal családok és szegényebb nyugdíjasok lakta kerületében nyoma sincs, de nem is lehet ez másképp egy két és fél milliós fővárosban. Ahogy máshol is, itt is békésen sétálgatnak az emberek az utcán, délutánra nemcsak a kávézókban, hanem a biztató tavaszi időjárásnak köszönhetően egy-egy teraszon is látni vendégeket. A kampány véghajrája a merénylet miatt persze megtört, de azért mégis folytatódik, például a CGT, a legnagyobb francia szakszervezet szombatra nagygyűlést szervezett a Place de la République-re, (Köztársaság tér) a baloldal kultikus találkozópontjára, ahol tavaly márciusban egy hónapon át tüntettek fiatalok a munka törvénykönyvének módosítása miatt. A CGT tüntetése miatt itt nem állt meg a metró sem, de magában a megmozdulásban sem volt semmi lendület, a felszólalók a szokásos munkajogi sérelmeket hangoztatták, látszólag mindenfajta pártkötődés nélkül. Bár azért lehetett sejteni, hogy a szónokok ezen a pódiumon nem adnának mikrofont Francois Fillon kezébe.
Senki nem tud semmit. Minden bizonytalan – ezt már egy idős házaspár mondja, akik arról is beszéltek, hogy nincs iránya a mai francia politikának, van a két nagy oldal, de a bal és a jobb is megosztott. A szocialisták támogatottsága a mélyben, ráadásul az a csúfság is megesett márciusban, hogy a leköszönő szocialista miniszterelnök, Manuel Valls nem a baloldal jelöltje, Benoit Hamon, hanem a Francois Hollande köpönyege mögül kibújt, saját mozgalmat alapító Emmanuel Macron mögé állt be. És ezt a lebőgést Hamon szinte szótlanul eltűrte. A Köztársaságiak által lefedett mérsékelt jobboldalra nézve pedig arcpirító a Penelope-gate, Fillon családtámogatási ügye, mellyel végigbukdácsolta a kampányt. Számos belső embere el is hagyta őt félúton, még palotaforradalom is készült ellene, de a konzervatív polgármesterek nem tudták érvényre juttatni elégedetlenségüket.
A metrón egy zsörtölődő úriember szólított meg, de lehet, hogy csak magának mondta, hogy szégyen, nem lehet leszállni a metróról a Köztársaság téren a tüntetés miatt. Kérdésemre, ki fog nyerni holnap, azt mondta, nem tudja, de érdekes, Fillon támogatottsága nőttön nő, a maga részéről viszont Le Penre szavaz, mert franciának érzi magát, és azt akarja, hogy országa meg legyen védve. De hogy kitől, azt már nem árulta el, mert a következő megállónál leszállt. Egy Párizsban tanult, de az Egyesült Államokban élő fiatal nő viszont a lehető legnagyobb rossznak tartja Le Pen előretörését, és nyomban Donald Trumphoz és bevándorlásellenességéhez méri a radikális jelöltet. Ő a maga részéről arra figyelmeztetné a franciákat, hogy csak nézzenek Amerikára, ha jót akarnak maguknak, mert különben a demagógia veszi át a hatalmat.
Fillon-hívőt rövid körképkészítésünk alkalmával sajnos nem sikerült találni, de mint erről egy kávéházi asztalnál Párizsban élő magyarokkal elbeszélgettem, éppen ez az, ami a vasárnapi meglepetést magában hordozhatja. A francia társadalom alapvetően konzervatív beállítottságú, a párizsi multikulturalizmus korántsem jellemző az egész országra. És talán ez az, ami legalább részben magyarázza a tényt, hogy Fillon a véghajrában három százaléknyira közelítette meg Marine Le Pent.
Most minden beszélgetés oda fut ki, hogy a bizonytalanság és az igazi motiválatlanság az uralkodó tényező a pártválasztásban, beváltva a közvélemény-kutatók rémálmát. Mert úgy néz ki, ma nem létezik olyan jelölt, aki minden tekintetben megfelelő lenne. Új mozgalmával Macron új ember a porondon, őbenne a megfontoltak, a folyamatosságot szeretők nem bíznak. Le Pen pedig az eurózónából akarja kiléptetni az országot (bár úgy tűnik, tanácsadói ezt az ötletet már hátrébb sorolták nála, mert mostanában nem beszélt róla), benne az üzleti világ nem bízik, mert azt egy brexittel egyenértékűnek tartja. A CGT-tüntetés sem igazított el semmiben, hacsak abban nem, hogy van egy széles réteg, amely az egyik hagyományos politikai párt ajánlatát sem fogadja el. És itt lép a képbe a marxista Jean-Luc Mélenchon, aki a szegények szóvivője lett a kampányban, de ő meg kivezetné az országot a NATO-ból. Fillon pedig csak hordozza tovább magán a korrupciós szégyenfoltot. Ennél több bűne nincsen, az igazi meglepetés az lenne, ha a sok bizonytalan ajánlattevő közül a szürke, bűnbánó jelölt is bekerülne a május 7-i második fordulóba.
A sok bizonytalan tényező közül viszont egy valami van, amit biztosan lehet tudni. És az az, hogy a Szocialista Párt ezen a választáson durván elvérzett, hivatalos jelöltjük, Benoit Hamon fényévekkel van lemaradva a Macron – Le Pen – Fillon – Mélenchon négyesfogat mögött. A választási hajlandósággal immár nincs baj, míg két hete azt mérték, hogy a hagyományosan 70 és afeletti százalékú részvétel 65 százalék körül toporog, most ezzel már rendben volnának a franciák, beállt a hagyományosan 70 százalék körüli szint. Franciaország vasárnap szavaz, de talán még szombat este sem tudja, hogy kire.
