„Írország egész története politikusok által elkövetett árulások sorozatából áll. Tartsuk ezt észben, utasítsuk el hazug ígérgetéseiket, és álljunk ki egy Egyesült Írországért!” – mondta több mint száz éve az egyik leghíresebb ír mártír-forradalmár, az 1916. húsvéti felkelés nagy alakja. James Connolly mondatának hirtelen két aktualitása is lett. Az ír közvéleményt rendkívüli módon megdöbbentette, hogy éveken át súlyos visszaéléseket tussoltak el a rendőrségnél, a botrányba egy miniszter is belebukott, a kormányfő is kínos magyarázkodásra szorult, szakadást váltva ki pártjában. Egyszóval a közhatalom iránti bizalom megrendült, kormányváltás jön. Így szakadt rá az országra a brexit, és egyelőre senki nem tud biztosat arról, hogy a határ mentén élő, esetleg brit területen dolgozó tízezreknek lesz-e módjuk az akadálytalan határátlépésre Észak-Írországba. A dublini reptéren is úgy szállnak fel az emberek a brit járatokra, mint ahogy a schengeni övezeten belül ma áthajtunk a határon. És mivel sem az EU, sem Nagy-Britannia nem mond semmit a jövőről, nagyon nehéz elképzelni, hogy ez így is fog maradni. Márpedig a britek uniós távozásának a kis ország számára a határzár és a vámsorompó volna a legsúlyosabb következménye. A brexit a túloldalt
is pont jókor ütött be: márciusban elvesztette többségét az unionista oldal az északír törvényhozásban, a köztársaságpártiak, vagyis a két Írország egyesítését követelők újra nyeregben vannak.
Mindezek tükrében nagy jelentőségű, hogy a hétvégén elsőként asztalhoz ülő brit és uniós brexitdelegáció az ír–északír kérdéssel nyitja a tárgyalássorozatot. Amire viszont mindenki felemelte a fejét az ír szigeten, az az, hogy az uniós vezetők deklarációt készítenek elő arról, hogy elismernék a jövőben esetleg létrejövő egyesült Írországot. A szombati találkozóra olyan szöveg készül, amelyet máris Kelet-Németország-klauzulaként emlegetnek, és arról szólna, hogy ha bármikor a jövőben egyesül a két Írország, akkor az északi rész automatikusan az Európai Unió részévé válna. Skócia esetében három éve, még a függetlenségi népszavazás idején nagy vita zajlott arról, hogy a skótoknak mint megszülető új államnak kellene-e majd kérniük a tagfelvételt, ha leválnak az Egyesült Királyságról, a deklaráció ezt a kanyart vágja le az írek megsegítésére, a légüres térbe való kerülés megakadályozására. Észak-Írországban persze jelenleg nincs többségi akarat az egyesülésre, ám a britekhez hű unionisták körében is kimutatható egyfajta eddig nem tapasztalt önállósodási vágy. Ennek ellenére a másfél milliós közösség 60 százaléka maradna brit zászló alatt.
Az egyesülésre vonatkozó kitételben mindent összevetve nincs is nagy újdonság, ugyanis már az 1998. nagypénteki egyezménybe torkolló, az EU által felügyelt északír békefolyamat során is deklarálták, hogy joga van a két országrésznek az egyesüléshez. A briteket tehát nem érheti meglepetésként a fejlemény, kérdés, mik lesznek a reakciók, főként azután, hogy Gibraltár jövőbeli hovatartozásáról egyszer már magasba csaptak az indulatok. A brexit vonata márpedig csak az ír kérdésen túljutva gördülhet tovább. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke már jó előre kijelentette, nem fog tárgyalni Nagy-Britanniával az EU–brit kapcsolatokról addig, míg ezt a kérdést nem tisztázták.
A legkínosabb ügy mégis a tárgyalások időzítése, épp a nagy tagországokra nézve. Franciaország két választási forduló között, a britek júniusban választanak, a németek pedig szeptemberben járulnak az urnák elé, a brexittárgyalás a brit előre hozott voksolás miatt egy hónapig biztosan szünetel.
