Újabb területet foglaltak vissza a kormányerők az Iszlám Állam nevű terrorszervezettől pénteken az észak-iraki Moszulnál az előző nap megnyitott frontnak köszönhetően. A város nyugati felének északi részén kezdeményezett előrenyomulás célja, hogy tehermentesítse és segítse a dél felől támadó csapatokat, illetve kiszorítsa a területről a szélsőséges fegyvereseket.
Ráid Saker, a szövetségi katonai rendőrség parancsnoka azt mondta, hogy erőik visszafoglaltak három falut Moszul északi részén és megöltek 23 terroristát Moszul északnyugati részén. Állítása szerint katonáik ostrom alá vették al-Haramat körzetet, amely ugyancsak a dzsihadisták ellenőrzése alatt áll. A kormányerők vesztesége nem ismert.
Moszul visszavételére tavaly indított offenzívát az iraki hadsereg az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció támogatásával. Több hónapos ostrom után az Iszlám Állam harcosait mára a történelmi óvárost is magában foglaló északnyugati városrészbe sikerült visszaszorítani – számolt be róla az MTI.
A harci sikerek ellenére az elüldözött iraki keresztények nem lélegezhetnek fel, mint a Magyar Nemzet online kiadásának nyilatkozó moszuli érsek szavaiból kiderül, a hazatérés egyelőre csak álom.
Ritkán lehet az egyházi vezetőket sírni látni. Nicodemus Daoud Matti Sharaf Moszulból való távozása után, még 2014-ben adott hangot az elkeseredettségének, amiért a dzsihadisták elől menekülő híveinek történelmük során először nincs hol imádkozniuk. A szír keresztények több mint másfél ezer év minden viharát átélték, de még az iszlám uralom, a mongol hódítás, az oszmán és brit gyarmatosítás vagy az iraki–iráni háború idején sem szünetelt az ima templomaikban. A tekintélyes egyházi vezető erről beszélve sírta el magát az interneten fellelhető televíziós interjú tanúsága szerint.
Megrázó felvételeket láthattak, felkavaró történeteket hallhattak azok az érdeklődők is, akik ott voltak a minap az Első nemzetközi konferencia a népirtást elszenvedett népekről című tudományos tanácskozáson. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az erbili Szalahaddin Egyetem közös rendezvényén az egyiptomi koptok ellen elkövetett terrortámadásokról és atrocitásokról készített képsorok sokkolták a nézőket, de megrázó dokumentumokat mutattak be a kurdok tragédiájáról is.
Az iraki és szíriai keresztényeket, döntő többségében szír ortodox hitű asszírokat 1915-ben már megpróbálták kiirtani, akkor a közösségük fele-harmada élte túl a genocídiumot. Nicodemus Daoud Matti Sharaf elődadásában arra figyelmeztetett, hogy a keresztény közösség mára töredékére olvadt, s fennáll a veszélye, hogy ezúttal végleg eltűnik a keresztény kultúra Irakból.
Másfél hónapja jártam Moszulban utoljára – válaszolja kérdésemre az érsek. Felkerestem a Szent Afrém Katedrálist is, amit az Iszlám Állam (ISIS) mecsetté alakított. És hogy mikor térhetnek vissza a békeidőben kétmilliós, de mára kevesebb mint egymillió lakót számláló, lerombolt és még mindig ostromlott Moszulba a keresztények?
– Szerintem addig nem mehetünk vissza Moszulba, amíg a bagdadi kormány a térségben helyre nem állítja a törvény uralmát és amíg nem tudja garantálni azt, hogy Moszul biztonságos város legyen. De ezt a garanciát csak Bagdadtól nem kaphatjuk meg, ahhoz Kurdisztán és a nagyhatalmak garanciája is kell. Hiszen az összes olyan ok, mely miatt Moszulból el kellett jönnünk, még mindig fennáll. A város felszabadítása az IÁ uralma alól bekövetkezhet ugyan, de a fanatikusok továbbra is jelen vannak. Nem mehetünk vissza úgy, hogy nincsenek törvények, nincsen biztonság, nincs rendőrség. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de még nem mehetünk vissza – mondja.
De vajon megkapják ezt a garanciát az iraki Kurdisztán menekülttáboraiban tengődő keresztények? Megkapják-e a Nyugattól a szükséges figyelmet az üldözöttek? A válasz határozott nem.
– Nagyon csodálkozom, amikor olyan tudósításokat látok, hogy hányan mozdulnak meg és mi mindent képesek megtenni az emberek, amikor például egy macska megmentéséért kell cselekedni vagy amikor meg kell menteni egy veszélyeztetett állatfajt, mondjuk egy békafaj fennmaradásáért kell cselekedni. Én azt látom, hogy az állatok jogait sokkal jobban védik, mint a mi jogainkat. Persze én nem vagyok az állatok jogai ellen, szeretem az állatokat, de ez nem jelentheti azt, hogy nekik több joguk legyen, mint az embereknek. Mi arámi nyelvű szírek vagyunk, mi vagyunk az utolsó nemzet, amelyik még mindig beszéli Krisztus nyelvét. Ha nem segítenek nekünk, hogy szülőföldünkön maradjunk, akkor ki fogunk halni.
A felelősökről kérdezem az egyházi vezetőt: vajon ki tehet szenvedésükről? – Tudja, én egyházi ember vagyok, nem politikus. A nagyhatalmak politikusait kellene megkérdezni arról, hogy ki a felelős mindezért. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de itt a Nyugatot kellene megemlíteni, persze nem az emberekre, hanem a kormányokra gondolok. És persze ott van az arab országok butasága is. Ahol a nyugati gonoszság az arab népek butaságával találkozik, ott megjelenik az ördög.
