Olyan már a kelet-ukrajnai konfliktus, akár a gordiuszi csomó: kibogozni lehetetlen, ugyanakkor hiányzik az a valaki is, aki a Nagy Sándor bölcsességére emlékeztető kardvágást megtegye. Egyelőre ugyanis sem Kijev, sem Moszkva nem hajlandó engedni a huszonegyből. A Kreml változatlanul az ukrán fél által vállalt politikai kérdések – választás, amnesztia, autonómia – teljesítésén pedálozik, míg Kijev a teljes biztonság garantálását, a fegyverek és az idegen katonai erők kivonását, a több mint négyszáz kilométeres ukrán–orosz határszakasz ellenőrzésének biztosítását követeli. Mindemellett az oroszbarát szakadárok állandó kvótát szeretnének maguknak az ukrán parlamentben, s vétójogot a kijevi külpolitikai döntésekben. Ugyanakkor pedig a válság rendezésére a „normandiai négyek” (Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország) vezetői által összegereblyézett Minszk-2 megállapodás mára lejárt szavatosságú, fogyasztásra alkalmatlan termékké vált.
Zsákutcának, sehova nem vezető üres szócséplésnek nevezte a belorusz fővárosban zajló tárgyalásokat minapi nyilatkozatában Leonyid Kucsma, a háromoldalú kontaktcsoport ukrán küldöttségének vezetője is. A volt államfő úgy véli, hogy miután a kontaktcsoport és a külügyminiszteri találkozók sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a normandiai négyek vezetőinek kellene minél előbb a nyilvánosság elé állniuk, és közölni, mire is lehet számítani. A Kreml viszont azonnal lesöpörte Kucsma javaslatát az asztalról. Az orosz elnök szóvivője szerint ugyanis a normandiai négyek vezetőinek újabb megbeszélését semmi nem indokolja, hiszen nem történtek olyan pozitív lépések, amelyek kedvező irányba befolyásolhatnák a fegyveres konfliktus rendezését. Dmitrij Peszkov „meglehetősen siralmasnak” nevezte a minszki megállapodás realizálásának folyamatát, amelynek degradálásában szerinte szerepe van az Ukrajnában kialakult instabilitásnak is.
Kijevi elemzők szerint az igazi gubancot az jelenti, hogy nem csupán a Minszk-2, hanem a normandiai négyek is válságban vannak. Kijev és Moszkva egymás intrikálásával, Berlin és Párizs pedig mindenekelőtt a küszöbön álló parlamenti választásokkal, illetve az európai problémákkal vannak elfoglalva. Meg valójában már bele is fásultak az eddig semmiféle eredményhez nem vezető megbeszélésekbe, állítja Mihajlo Pohrebinszkij politológus, aki szerint Németország számára Ukrajna ma már olyan terhet jelent, amely leginkább egy fül nélküli bőröndhöz hasonlítható: eldobni nem lehet, cipelni viszont egyre nehezebb.
Megkönnyíthetné viszont a Berlinre és Párizsra nehezedő teher cipelését az Egyesült Államok, amelynek bevonását a Moszkvával való egyezkedésbe Kijev már régóta szorgalmazza, s ma már a Kreml sem lenne ellene. Úgy tűnik azonban, hogy Washington, talán csak egyelőre, inkább a lelátóról akarja figyelni a ringben zajló eseményeket. Legalábbis ezt a következtetést vonták le kijevi elemzők Donald Trump amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár közelmúltban lezajlott washingtoni találkozójából. A Fehér Ház új gazdája elismeréssel szólt Berlinnek és Párizsnak az ukrajnai konfliktus békés rendezésére irányuló erőfeszítéseiről, s annak folytatására biztatta a kancellár asszonyt, de semmi több.
A mosolyszünet, a Nyugat szembetűnő távolságtartása Kijevtől hónapokig is eltarthat, véli Andrij Zolotarjov politológus, aki szerint lényeges elmozdulásra csak azután lehet számítani, miután az új washingtoni adminisztráció kidolgozza Ukrajnával kapcsolatos álláspontját. Ugyanakkor Mikola Kapitonenko, a kijevi Nemzetközi Kapcsolatok Kutató Központjának igazgatója óva int a túlzott remények táplálásától. A szakértő szerint ugyanis ahhoz, hogy Kijevnek bármiféle reményei is lehessenek, mindenekelőtt a saját politikáján kell változtatni, hiszen jelenlegi ukrán–amerikai kapcsolatokból hiányzik a valódi tartalom, a kezdeményezőkészség, az eszmei töltet. Azzal a retorikával pedig, hogy Ukrajna az orosz agressziótól szenved, tehát pénzre, fegyverre, a NATO-n kívüli különleges szövetségi státusra és még sok minden más egyébre van szüksége ahhoz, hogy megvédhesse önmagát és Európat az orosz fenyegetettségtől, aligha sikerül megnyernie a pragmatikus Trump jóindulatát.
Mozdulni kellene tehát valamerre, jóllehet egyelőre senki nem ismeri a megfelelő útirányt. Kijevi elemzők például nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy a verdiktet végül is Ukrajna feje fölött mások mondják majd ki, amint azt sem, hogy az országban ma is jelentős befolyással rendelkező szélsőségesek ragadják magukhoz a kezdeményezést. De benne van a pakliban az is, amit az államfőhöz közel álló Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója mondott ki nemrég egy televíziós beszélgetés során: a Krím és Donbasz soha többé nem lesz Ukrajna része.
