– Egy írásának tétele, hogy az etikát túlzottan szét akartuk választani a politikától, és a politika most revánsot vesz jogaiért a populizmusban. Valóban ez történik?
– Minden politikai rendszer, különösen a demokrácia valamilyen formában teret ad az etikának. Az etika a közélet tisztaságának, a köztársaság átláthatóságának kérdéseit veszi védelmébe. Ezt nem feltétlenül morális értelemben teszi, csak szabályokat állít például az összeférhetetlenségek visszafogására. De régóta, mondjuk negyven éve egy olyan gazdasági értelemben működtethető világban élünk, amelyben az embereket le lehetett csillapítani a fogyasztással, a vásárlóerővel, és így kevésbé lettünk érzékenyek az etikai kérdések irányába. A reváns a kilencvenes években bekövetkezett erős kiszolgáltatottságban és veszélyérzetben érkezett el, ami nem feltétlenül elszegényedést jelent, de nagyfokú bizonytalanságot, ideértve a szociális biztonság leépülését is. Mind e mögött a modernizáció, a vállalatok külföldre települése, a globalizáció keltette felfordulás áll. Mostanra az emberi sorsok közötti nagy szakadás, az elit és a más osztályok közötti egyenlőtlenség sokkal erőteljesebbé vált, ezért a társadalmi szerződés, amely a demokrácia alapja, szétesőben van. És ha elfogadjuk, hogy létezik ilyen alapvető társadalmi szerződés, akkor ebben a szétesésben az emberek valami minimális közös szabályrendszert vagy etikai közmegegyezést akarnak megtalálni. De a végbement elbizonytalanodást a társadalom csak akkor fogadja el, ha az mindenkire egyformán vonatkozik, tehát hogy mindenki részese a felfordulásnak. De ha vannak védett társadalmi csoportok, akiket mindez nem érinti, akkor az emberek kérdőre fogják őket vonni. Franciaországban egyre több botrány bukik elő. Persze nem mondom, hogy ma korruptabb lenne a közélet, mint régebben, de látható, hogy nagy az igény az erkölcsi szabályok iránt, és több átláthatóságot követelnek meg az emberek. Különösképp a keményebb gazdasági helyzet következtében.
– A francia kampány nem nézetekről, hanem inkább egy botrányról szólt. Ez nem szégyen a demokráciára nézve?
– Dehogynem. Mindig csalódás látni ezt. Ami a Penelope Fillon-ügyet illeti, az arról szólt, hogy a megbízás legális vagy legitim. Bonyolult a képlet, mert egyfelől az eltitkolt foglalkoztatás botrány, másfelől a dolog legálisként is értelmezhető. Franciaországban a képviselő ugyanis megbízhatja családtagját asszisztensnek. Semmi probléma nincs vele. A fiktív foglalkoztatás kérdése a probléma. Na de az adott személy alkalmazásának mibenlétét, munkaköri leírását csakis maga a parlamenti képviselő írhatja körül. Nem létezik definíció erre a fajta munkára. Fillon azt is mondhatta, hogy ülj itt mellettem, hogy a vizes poharat odaadd nekem, ez máris munkaköri leírás ebben az esetben. A felháborodás ott van, hogy nincs meghatározva mindez, illetve ott, hogy meg kellene akadályozni, hogy képviselők mellett családtagok dolgozhassanak. Ám jelenleg az a helyzet, hogy jogi értelemben Fillon nem követett el illegális tevékenységet. Ügy az ügyben egy másodlagos számlára történt eltitkolt kifizetés, és egy további mellékszál a meghatározott összegnél nagyobb értékű ajándékok elfogadása.
