Az apáca, aki túl sokat tudott, és ezért meg kellett halnia

Egy ötven évvel ezelőtti gyilkosság borzolja a kedélyeket Baltimore-ban mind a mai napig.

Van két, hatvanas éveiben járó nagymama az amerikai Baltimore-ban. Gemma Hoskins könnyen megtalálja a közös hangot az emberekkel, Abbie Schaub kevésbé. Ő inkább magányos kutatómunkát végző típus.

Hogy mi a közös bennük? Az, hogy nyugdíjas éveikben nem csak az unokákkal játszanak vagy kötögetnek, hanem nyomoznak. Egy ötven évvel ezelőtti gyilkosság ügyében.

Fagyos novemberi nap volt 1969-ben, amikor Joseph Maskell atya, a baltimore-i Archbishop Keough lányközépiskola káplánja behívta egyik tanítványát az irodájába. Az akkor 16 éves Jean Hargadon Wehner a tanítási nap végéig ott maradt, majd követte a papot az iskola parkolójába, és beült az autójába.

Nem volt ebben semmi szokatlan. Maskell atya többször is hazavitte a lányokat. Sőt. Orvosi vizsgálatra is elkísérte őket.

A harmincéves pap addigra már két éve volt a lányok spirituális tanácsadója és pszichológusa is. A közösség megbecsült tagja. A tanulók szülei is a karizmatikus férfi miséire jártak vasárnaponként, ő keresztelte meg újszülöttjeiket, temette el nagyszüleiket.

Ezen a novemberi napon azonban Maskell atya nem vitte haza Jeant. Baltimore külterületére hajtott, egy elhagyatott, erdős terület szemétlerakójához. Kiparancsolta Jeant az autóból, és pár métert gyalogolt vele a szemétkupacok között. A lány ekkor vette észre, hogy a pap egy holttesthez kíséri. Felismerte a földön fekvő, élettelen nőt, akinek kukacok borították az arcát. – Segítsen leszedni ezeket róla! – kiáltotta zokogva, de a pap csak annyit mondott: – Látod? Ez történik azokkal, akik rosszakat mondanak másokról.

Az esemény hosszú időre kitörlődött Jean emlékezetéből. A kilencvenes évek elején kezdtek felsejleni benne a múlt borzalmai. Amikor egy évfolyam-találkozóra készülve elővette a Keough évkönyvét, meglátott benne egy arcot. Maskell atyáét. Nem tudta megmagyarázni, hogy miért, de remegni kezdett, és elhányta magát. Lemondta a találkozót.

Kinek a holttestét látta 1969-ben Jean Hargadon?

A Netflix legújabb, 7 részes mini dokumentumsorozatából kiderült: a közkedvelt, 26 éves apácáét, Catherine Cesnikét. (Ha valaki szeretné megnézni a kiváló sorozatot, most szólunk: a cikk a továbbiakban spoilereket tartalmaz.)

Catherine Cesnik – Cathy nővér, ahogy mindenki hívta – egy gyönyörű és népszerű dráma- és irodalomtanárnő volt Jean iskolájában. Már fiatalon tudta, hogy az úr szolgálatába fog állni. Rövid élete minden pillanatát annak szentelte, hogy másokon segítsen. Nem meglepő, hogy egy-két év tanítás alatt is olyan mély benyomást tett tanítványaira, hogy ők – köztük az írásunk elején említett nagymamák, Gemma Hoskins és Abbie Schaub – nem tudnak belenyugodni abba, hogy meggyilkolása büntetlen maradt.

Halála napján Cathy nővér már egy másik iskolában tanított. Lakótársával, Helen Russell Phillipsszel együtt béreltek lakást a Carriage apartmanházban. Onnan indult utolsó útjára Cathy Cesnik 1969. november 7-én. A közeli bevásárlóközpontba akart menni, hogy eljegyzési ajándékot vegyen húgának. Előtte még beugrott egy cukrászdába fánkért. Az este többi részlete innentől ellentmondásos. A következő biztos pont: másnap hajnali négy órakor lakótársa és két pap barátja – akik egész éjjel várták, hogy hazaérjen – megtalálták az autóját, nem messze a háztól. Az út szélén, sárosan, üresen.

Gerard Koob jezsuita szerzetest Cathy nővér aggódó lakótársa hívta fel este tíz körül. Koob Cathy nővér legjobb barátja, egyben plátói szerelme volt. A férfi néhány nappal a gyilkosság előtt felajánlotta Cesniknek, hogy kilép a rendből, és elveszi feleségül. Cathy szerette Koobot, amit levelezésük is bizonyít, de végül nemet mondott neki. Ennek ellenére továbbra is barátok maradtak, másnap találkoztak volna. A ma metodista lelkészként tevékenykedő Koob szerint Cathy nővér ideges volt, el akart neki mondani valamit, amit megtudott. Erre már nem került sor.

Két hónap telt el, mire az apáca holtteste előkerült. A rendőrséget vadászok értesítették arról, hogy emberi maradványokra bukkantak a szemétlerakónál. Cesnik nyaka körül fojtogatás nyomai látszottak, és úgy fejbe verték egy tompa tárggyal, hogy a koponyája hátsó része betört. A boncolás kiderítette, hogy ez utóbbi okozta halálát.

Múltak a hónapok, de senki sem mondott semmit. Senkinek nem volt semmilyen információja, amin elindulhatott volna a rendőrség. Legalábbis akkoriban ezt mondták.

Évtizedeknek kellett eltelniük, hogy egy súlyos abúzuson átesett nő felvegye a harcot a baltimore-i egyházzal és a rendőrséggel. Ő nem más, mint Jean Hargadon, akinek neve csak most került nyilvánosságra. Vádjai olyan súlyosak voltak, hogy a tárgyalás alatt megőrizték anonimitását. – Cathy nővér teljesen más volt, mint a többi apáca – meséli a filmben Hargadon. – Gitározott, moziba vitt minket, beszélgetett velünk. Védett minket. Nem pusztán a katedrán állt, hanem köztünk volt. Megbíztunk benne.

A bizalom lett Cathy nővér veszte Jean szerint. Ő volt az, aki kiszedte az akkor 16 éves lányból, hogy mi történik Maskell atya irodájában. Jean nem árulta el a mocskos részleteket, de Cathy nővér így is tudta, miről van szó, és megígérte, hogy nem hagyja annyiban a dolgot. – Maskell atya olyan lányokra vadászott, akiknek titkolnivalójuk volt. Engem is molesztált egy rokon, de szinte az összes áldozatának volt családi gondja. Maskell atya azt mondta: ha megteszem neki ezt és ezt, akkor Isten talán megbocsátja, hogy ribanc voltam. Mert én tehetek arról, ami velem történt – idézte fel Jean.

A nő fájó részletességgel mesél a filmben az abúzusról. Egy másik áldozat arról is beszámol, hogy alkalmanként rendőrök is voltak a pap irodájában, akik szintén megerőszakolták.

Nem Jean volt az egyetlen áldozat. Amikor eszébe jutottak a borzalmak, több mint ötven másik nő is mögé állt, és vallomást tett a rendőrségen.

Hiába. Azok a rendőrök, akik Maskell atya nyomába eredtek, falakba ütköztek. Egyikük, aki arcát-nevét nem vállalva beszélt a sorozatban, azt mondta: akárhányszor kereste fel a papot, vagy nem volt ott, vagy nem ért rá. Rendőr kollégái arra kérték, hogy ne zaklassa. Később, amikor már többen szaglásztak utána, az érsekség szanatóriumba száműzte a férfit, ahol „kezelést” kapott.

A baltimore-i érsekség tagjai szinte érinthetetlenek voltak a hatvanas években. Ma is azok. Ez a legrégebben fennálló érsekség az Egyesült Államokban, és a katolikus egyház az ország legfőbb közösségének tekinti. A baltimore-i ügyészek három papot mertek bíróság elé citálni – kettőt el is ítéltek közülük – molesztálási ügyekben az elmúlt harminc évben, miközben 1980 óta több mint 37-et vádoltak szexuális zaklatással.

Joseph Maskell atya kifejezetten érzékeny célpont volt. A gyilkosság idején nemcsak az iskola káplánja volt, hanem a baltimore-i rendőrségé és a nemzeti gárdáé is. Testvére hősként tisztelt rendőr volt. A fegyverekért rajongó pap sok időt töltött bátyja kollégáival helyi sörözőkben, akiket szeretett elkísérni járőrözésre is. – Mindenki tudta, hogy Maskell imádja a fegyvereket és az izgalmat. Kifejezetten szerette, amikor tinédzsereket kaptunk azon, hogy szeretkeznek a kocsijukban – mesélte a filmben egy már nyugdíjba vonult rendőr.

1994-ben döntött úgy Jean Hargadon (akit a perben Jane Doe-nak, ismeretlen nőnek neveztek) és egy másik áldozat (Jane Roe – Teresa Lancaster, a másik ismeretlen nő), hogy ha az ügyészség nem hajlandó bíróság elé vinni az ügyet, akkor polgári peres eljárásban keresik az igazukat. Jane Roe Hargadonnal ellentétben mindvégig emlékezett a történtekre, de Maskell azzal fenyegette, hogy bántani fogja a családját, így elnyomta magában az emlékeket. – Voltak fiatalok is, akiknek addig magyarázta, hogy senki sem fog hinni nekik, amíg el nem bizonytalanodtak – nyilatkozta egy másik áldozat. – Én egy pap vagyok, aki a Johns Hopkins egyetem pszichológia szakára járt. Mit gondolsz, kinek hisznek majd? – kérdezte tőlük.

A vád tehát előállt. Két nő erőszakkal vádolta Maskell atyát, akivel dokumentumokkal bizonyíthatóan egy helyi nőgyógyász, bizonyos Christian Richter is összejátszott. – Időszakosan elvitt minket hozzá, hogy megvizsgáljon minket. Ezalatt Maskell atya is bent volt, és mindent végignézett – vallotta Jean Hargadon a tárgyaláson. A nő Catherine Cesnikről is beszélt. Arról, hogy látta a holttestét, és tudja, hogy Maskellt akarta leleplezni halála előtt.

Az ügyvédek szerint a szeméttelepen tett látogatásról szóló történet látomás lehetett. Cesnik holtteste télen került elő, így nem lehettek rajta férgek, ahogy Jean állítja.

A vádnak sikerült ezt cáfolnia. A boncolási jegyzőkönyv szerint ugyanis Cathy nővér torkában is találtak férgeket. Ez a patológus szerint amiatt fordulhatott elő, mert abban az évben volt néhány melegebb novemberi nap, ami alkalmas volt a peték kifejlődésére.

De hiába volt a sok vallomás és bizonyíték, nem született elmarasztaló ítélet. Az érsekségnek és Maskell atyának három ügyvédje volt, akik harciasan mentek át ellentámadásba. Arra alapoztak, hogy a nők emlékei nem lehetnek valósak. Miért nem szólaltak meg eddig? – vetették fel az áldozatokat hibáztatva. A vád erre több pszichiátert is megszólaltatott, akik gyermekkori traumák áldozataira specializálódtak, és akik beszéltek az elnyomott emlékekről, az agy védekezési mechanizmusáról. Mindhiába.

A két nő, Jean Hargadon és Teresa Lancaster most már a nyilvánosság előtt is beszélnek. Azért merik megtenni, mert a nyomozásban érintett rendőrök vagy elhunytak, vagy nyugdíjba vonultak. Joseph Maskell atya is meghalt 2001-ben.

Az ügy hatására több baltimore-i apáca elhagyta a rendet és az egyházat. 2010-ben a baltimore-i érsekség elismerte, hogy hibázott, és negyvenezer dollárnyi kompenzációt fizetett ki a polgári pert indító Jeannek és Teresának.

Utóbbi felnőtt fejjel befejezte a jogi egyetemet. Ma hátrányos sorsú kisebbségi fiatalokat véd a bíróságon. Jean Hargadon próbál normális életet élni két gyermekével. Férje, aki mindvégig mellette állt, a kétezres évek elején meghalt rákban. – Annyiszor kellett visszafojtania a dühét a tárgyalások alatt, amikor az ügyvédek engem hibáztattak, hogy belebetegedett – mondta róla Jean.

A nagymamák (Gemma Hoskins és Abbie Schaub) és az áldozatok (Jean és Teresa) nem adják fel a reményt, hogy egyszer kiderül, pontosan ki ölte meg Cathy Cesniket. Facebook-csoportokban, levéltárakban, ügyészségen gyűjtik a bizonyítékokat. Amelyek remélhetőleg elegek lesznek majd ahhoz, hogy egy napon kiderüljön a teljes és részletes igazság.