A jelek szerint működött az elnökválasztási kampány során magas fordulatszámra járatott hiszterizálás: létezik egy kérdés, melyben politikai értelemben valószínűleg minden korábbinál megosztottabb az Egyesült Államok társadalma. Ez a kérdés pedig a média szerepéről szól.
A Pew Research Center (PRC) nevű közvélemény-kutató intézet 1985 óta, vagyis több mint három évtizede kérdez rá évente az amerikai lakosságra nézve reprezentatív mintájába bekerülő válaszadóinál arra, hogy mennyire bíznak meg a különböző médiatípusokban, hogy mennyire hisznek az újságíróknak, és – ami jelen cikk szempontjából a legfontosabb lesz majd – hogy szerintük a hírmédia tényleg betölti-e a hatalom ellenőrzésének funkcióját (ahogy állítja magáról), vagy szimplán csak akadékoskodik. A megelőző évekről tehát nem állnak rendelkezésre pontos adatok, az viszont biztos, hogy a felmérések megkezdése óta ez utóbbi tekintetben soha nem látott távolságra kerültek egymástól a két nagy párt szavazói. Az talán még kevéssé meglepő, hogy amikor republikánus lakója van a Fehér Háznak, akkor a demokraták gondolják inkább úgy, hogy a sajtó (jogosan) ellenőrzi az elnököt, míg a republikánusokra ikszelők, hogy akadályozza munkája elvégzésében – illetve fordítva. Az azonban már minimum figyelemre méltó és egyben sokat elárul a politikusok által manipulált tömegek sajtóhoz való viszonyulásáról, hogy egyetlen év leforgása alatt milyen nagyra nyílt az olló a két tábor között.
A kutatóintézet megjegyzi: összességében nem változott számottevően azon válaszolók aránya, akik úgy látják, hogy a média „őrkutya” szerepet tölt be: 75-ről 70 százalékra csökkent a mutató 2016 és 2017 január–februárja között, ami nem számít nagy differenciának. Viszont míg tavaly, még az elnökválasztás előtt, a demokratáknak és a republikánusoknak is nagyjából háromnegyede (74, illetve 77 százaléka) vélekedett így, addig idén 47 százalékpontosra terebélyesedett a különbség. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy Donald Trump azóta beköltözött a Fehér Házba, kifejezetten árulkodó, hogy ezt az óriási eltérést nagyrészt a republikánusok álláspontjának megváltozása okozza: körükben 35 százalékponttal (42 százalékra) csökkent a sajtó ellenőrző szerepét vallók aránya, a többiek tehát úgy vélik, hogy a kötözködő újságírók csak gátolják az elnököt. Eközben a demokraták mutatója viszont megugrott, a 2016-os 74 százalékról 89 százalékra, esetükben tehát 15 százalékpontos volt a változás. Érdemes rámutatni: ezek szerint több mint kétszer annyi demokrata szavazó véli hasznosnak a hírmédia tevékenységét, mint republikánus. Ez pedig már tényleg szakadéknak minősül, főleg ha azt is hozzátesszük, hogy az eddigi legnagyobb mért különbség 28 százalékpontos volt, 2005-ben, a szintén megosztó ifjabbik Bush elnök második ciklusának elején.
Szintén nőtt a különbség a szavazótáborok között – bár közel sem ennyire óriási mértékben – a tekintetben, hogy mennyire látják kiegyensúlyozottnak, igazságosnak a médiumokat. Persze eleve beszédes, hogy az összlakosság közel háromnegyede, 72 százaléka úgy véli, hogy a sajtótermékek szándékosan kedveznek valamelyik politikai oldalnak. Ezen belül azonban a republikánusok mutatója 87, míg a demokratáké 53 százalékos a tavalyi 84, illetve 64 százalék után. Vagyis Trump szavazóinak elsöprő többsége, a Demokrata Pártot választóknak viszont csak a fele látja úgy, hogy a média elferdíti a valóságot.
A Pew vizsgálódásából az is kiderült, hogy a demokrata beállítottságú polgároknak több mint háromszor nagyobb aránya bízik meg nagyon az országos médiumokban, mint republikánus társaiknak: a két érték 34 és 11 százalék. Már egy éve is nagy volt az eltérés, de azért nem ekkora, akkor még kétszeres sem volt a szorzó (27, illetve 15 százalék). A helyi sajtónak a demokraták 36, a republikánusok 24 százaléka hisz, itt tehát jóval kisebb a különbség. Egy valamiben azonban úgy tűnik, egyetértenek a két nagy párt szimpatizánsai: abban, hogy a közösségi médiában nem szabad megbízni. Mindössze 5 százaléknyian nyilatkoztak úgy (mindkét tömb részéről), hogy bíznak az ott megjelent információkban.
Azt pedig már nem a PRC, hanem mi tesszük hozzá: Donald Trump volt az, aki álhíreknek, hazugságoknak is köszönhetően nyerhetett az elnökválasztáson, ahogy az is, aki a legpatinásabb szerkesztőségeket vádolja kis túlzással napi szinten álhírterjesztéssel, hazugsággal, és minden alkalmat megragad, hogy szidalmazza a neki nem tetsző újságírókat. Így nehéz nem arra gondolni, hogy a fent taglalt megosztottságért a felelősség őt és kampányát terheli. Amivel talán a legnagyobb probléma az, hogy a valóságot leképező médiáról alkotott gyökeresen eltérő kép arról árulkodik: magát a valóságot élik meg gyökeresen eltérően a Trumpra szavazók, illetve nem szavazók. S kiderült az is: ez a valóságérzékelés alig egy év leforgása alatt gyökeresen megváltoztatható. Az „alternatív tények” politikája nagyon is működik, elégséges hangerővel és elegendő mennyiségű amerikai zászlócskával az emberek továbbra is könnyedén manipulálhatók. Ennek minden következményével együtt.
