A hagyományos baloldali pártok Tóth szerint így mára két oldalról harapófogóba kerültek. Mindez Magyarországon is ismerősen hangozhat, elég csak arra gondolni, miként szipkázta el az MSZP rengeteg északkelet-magyarországi szavazóját a Jobbik, a fővárosiakat pedig a Demokratikus Koalíció és más liberális alakulatok. A francia elnökválasztás első körében pedig láthattuk, hogyan vérzik el a szocialista elnökjelölt az exszocialista, de középre húzó Emmanuel Macron, valamint a szélsőbaloldali Jean-Luc Mélenchon kettős nyomása alatt.
– A városi értelmiséget és a fiatalokat már kevésbé érdekli a jövedelem újraelosztása, hiszen jobb élethelyzetben vannak, mint régen. Környezetvédelem, melegházasság, menekültbarát politika – a baloldali érzelmű fiatalabb generációt ezekkel a témákkal lehet megfogni – magyarázza Tóth Csaba. A helyzet összetettségét érzékeltetve ugyanakkor megjegyzi, az egykori munkásosztály tagjai sok esetben ennél jóval konzervatívabbak. Nem csoda tehát, hogy közülük sokan a radikális jobboldal táborába sodródnak.
És hogy miként tudna a baloldal kilábalni a válságból? Egyértelmű recept nincsen. Tóth Csaba szerint a kulcs az lenne, ha a válságba jutott pártok úgy tudnának szociálisan érzékeny politikát folytatni, hogy közben a városi értelmiséget is megszólítják – ezt persze leírni jóval egyszerűbb, mint megvalósítani. A határozott balratolódás nem tűnik jó ötletnek, a brit Munkáspárt Jeremy Corbynnal, valamint a francia szocialisták is hasonlóval próbálkoztak, az eredmények pedig nem túl szívderítők. Jól jönne persze, ha ezek a pártok megfelelő embereket találnának a kulcspozíciókba; ez, úgy tűnik, a németeknek sikerült, hiszen a Magyarországon ellentmondásos megítélésű, ám a németek között népszerűnek számító Martin Schulzcal a szocdemek úgy-ahogy, de megindultak felfelé.
Persze azért van még olyan ország, ahol a helyi baloldal kézben tartja a gyeplőt. Dániában nagyjából 28 százalékkal, magabiztosan vezetnek a Szociáldemokraták, és Norvégiában is az élen áll a Szocialista Baloldali Párt. És akkor még nem beszéltünk Görögországról, ahol a kormányzó Sziriza is a radikális baloldalhoz tartozik, de mellettük még a helyi kommunisták is befértek a törvényhozásba. Mindezt úgy, hogy eközben a hagyományos szocialista párt, a Paszok kiábrándító eredménnyel a 2015-ös választásokon mindössze 6,3 százalékot kapott. Olaszország viszont azon kevesek közé tartozik, ahol baloldali koalíciós kormány van, amelyet a mérsékelt Demokrata Párt vezet.
