Ünnepélyes keretek között átadta a hatalamat vasárnap Francois Hollande leköszönő francia elnök utódjának, Emmanuel Macronnak. Egyórás egyeztetésük során az új államfő megkapta többek között az ország nukleáris fegyvereihez a kódot, és a hozzá tartozó titkos információkat is. Jó tanácsokkal a sikeres vezetéshez azonban Hollande aligha szolgálhatott. Rossz gazdasági mutatók, jelentős biztonsági kihívások, gyakorlatilag megsemmisült Szocialista Párt – finoman szólva is felemás örökséget hagyott ugyanis hátra. Ez pedig még akkor is igaz, ha olyan kihívásokkal kellett megküzdenie az öt éve alatt, amibe alighanem bárkinek beletört volna a bicskája.
2012-ben Hollande még egy egyszerű átlagember karakterét hozva jelent meg az elnökválasztáson, ezzel látványos ellenpólust mutatva akkori ellenfele, a temperamentumos Nicolas Sarkozyvel szemben. Bár a franciáknak szimpatikus volt ez a visszafogott, szemüveges úriember, Hollande elnöklése alatt kiderült, hogy az „átlagos” inkább szürkének és erőtlennek bizonyul akkor, amikor az országnak komoly krízissel kell szembenéznie. A szocialista politikus a felmérések szerint Franciaország újkori történetének legnépszerűtlenebb elnöke lett, és csak akkor tudott valamelyest erősödni, miután 2015 elején a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége elleni merénylettel kezdetét vették a Franciaországot sújtó terrorakciók. Elnökségének legizgalmasabb momentuma pedig talán az volt, mikor leleplezték: egy nála húsz évvel fiatalabb színésznővel, Julie Gayet-val csalja élettársát.
A francia gazdaság hosszú évek óta botladozik, így az itteni hibákat szintén igazságtalan lenne egy az egyben Hollande nyakába varrni. Az is igaz ugyanakkor, hogy ezen a téren sem tud sok pozitívat felmutatni. A munkanélküliség leszorítását ígérte, ám az még most is tíz százalék körüli, ez a hatodik legrosszabb érték az egész Európai Unióban. A fiatalok közötti állástalanság 23,7 százalékos, ami szintén pocsék adat. A GDP-arányos államadósság 96 százalékos, tavaly mindössze 1,1 százalékos növekedést mértek, az államháztartás hiánya pedig 3,4 százalékos volt. A gyenge gazdasági teljesítmény miatt némileg megbomlott a hagyományosan az Európai Unió motorjának számító német–francia tandem is, Franciaország súlya az Európát érintő fő kérdésekben valamelyest kisebb lett.
Ennek ellenére mégis talán a külpolitika az, amiben a Hollande vezette ország némileg sikeres tudott lenni. A franciák az utóbbi öt évben is alaposan kivették a részüket a nemzetközi missziókból, tagjai az Iszlám Állam-ellenes nemzetközi koalíciónak, ráadásul teljes mellszélességgel támogatták az iráni atomalkut. Hollande a belső konfliktusok megoldására katonákat küldött Maliba visszaverni az iszlamistákat, és a Közép-afrikai Köztársaságba, mindkétszer a helyi kormány kérte Franciaország segítségét.
A többek közt Magyarországot is érintő, igazán fajsúlyos nemzetközi konfliktusokkal ugyanakkor a franciák sem tudtak mit kezdeni. Szíria kapcsán például egyértelmű Párizs álláspontja – bármiféle rendezés elengedhetetlen feltétele Bassár el-Aszad elnök távozása –, ettől azonban csak távolabb kerültek az öt év alatt. Az ukrajnai válság kapcsán sem sikerült megváltani a világot, bár az úgynevezett normandiai négyek egyik tagjaként legalább vezető szerepet játszottak a rendezési kísérletekben. Diplomáciai sikerként könyvelhetik el a párizsi klímacsúcs megrendezését, hiszen az eseményen egy új egyezményt is elfogadtak, melyet az Egyesült Államok és Kína, a két legnagyobb károsanyag-kibocsátó nemzet is aláírt. Bár a környezetvédők egy része fanyalog, az optimistábbak mérföldkőnek tartják a dokumentumot a klímaváltozás elleni harcban.
Összességében a mérleg azonban messze negatívnak bizonyult. Hollande nemcsak hogy nem jelöltette újra államfőnek magát, de az utóbbi öt éve a Szocialista Pártot is magával húzta. Jelöltjük, Benoit Hamon a szavazatok mindössze 6,36 százalékával csak az ötödik helyre tudott befutni.
