Magyarország szempontjából még nem egyértelmű a kép, de az Európai Unió jól járhat azzal, hogy vasárnap a francia választók egyértelműen a liberális, piacpárti Emmanuel Macront juttatták az elnöki palotába a politikájában radikális jobboldali, egyébként gazdaságilag protekcionista Marine Le Pennel szemben.
A 39 évével Franciaország történelmének legfiatalabb köztársasági elnöke, az exbankár Macron a kampány során mindvégig a szabad piac, a transzatlanti együttműködés és az európai integráció előnyeit hangsúlyozta, így várhatóan innentől ezek az elemek határozzák majd meg az ország politikáját. Magyarország szempontjából úgy tűnik, hogy ugyan Macron politikája sok mindenben szöges ellentéte a magyar kormányénak, ám még mindig jobban járhatunk vele, mint Le Pennel. A radikális politikus többek közt azt is belengette, hogy nem fizetne többet abba az alapba, ahonnan hazánk is kapja az uniós támogatásokat.
Emlékezhetünk viszont arra is, Macron a kampány során a magyar kormánynak is üzent, amikor a Putyin-rezsimhez hasonlította azt, és kijelentette, ezekben az országokban nincs nyílt és szabad demokrácia.
Korábban azt is mondta: szankciókat akar azok ellen, „akik nem tisztelik a jogokat és az Európai Unió értékeit”. Az újdonsült elnöknek már másnap levélben gratuláló Orbán Viktor egyébként tegnap egyszerű kampánytaktikaként értékelte Macron megjegyzését a szankciókról.
Macron európai elkötelezettségét mi sem mutatja jobban, hogy győzelmi ünnepségén a francia himnusz előtt eljátszották az Európai Unió himnuszaként is ismert Örömódát, hogy a közös európai projektről „közös sorsként” beszélt. Beszédes az is, hogy a hírek szerint elsőként Angela Merkel német kancellárt hívta fel telefonon.
Általánosságban is látszik, hogy Macron személyében azok az európai politikusok és államok kaphatnak erős szövetségest, akik pártolják az Európai Unió többsebességessé alakítását, a magyar kormány pedig, bár a közös hadsereget támogatná, alapvetően nem ilyen. A többsebességes Európa viszont mára – például a közös valutát használó országokat tömörítő eurózónával – gyakorlatilag megvalósult, Macron viszont külön költségvetést, parlamentet és pénzügyminisztert is adna a közös valuta használóinak.
Macronhoz hasonlóan Merkel is a többsebességes Európa híve, igaz, ő nem kampányol közös pénzügyminiszterrel, sőt Macron egyes ötletei egy kicsit túlzottan is meredekek a német kereszténydemokratáknak. Németországban az ősszel tartanak választásokat, amikor is eldől Merkel és vele együtt az EU jövőjének sorsa is.
Macron ugyanakkor kampánya során is világossá tette, hogy ismét az Európai Unió motorjává tenné a francia–német együttműködést, Merkel pedig egyértelműen Macront támogatta a választás előtt. Ha Merkelt újraválasztják, komoly szövetség alakulhat ki.
Bár Macron Európa-pártiságát sokan talán túlzásnak gondolják, érdemes áttekinteni, mi volt az alternatíva! Le Pen egyfajta bezárkózó Franciaországot képzelt el nemzeti határokkal, euró nélkül (ez alighanem a teljes eurózónát veszélyeztette volna), miközben kőkeményen védi a francia piacot és termékeket. Elemzők nagyrészt egyetértenek abban, hogy Le Pen megválasztása a brexitet már így is megsínylő Európa gondjait csak tetézte volna.
Szintén jól járhat Európa azzal, hogy Macron igyekezne rendbe tenni a gyengélkedő francia gazdaságot, többek közt csökkentené a bürokráciát, mérsékelné a vállalatok adóterheit, illetve mintegy 50 milliárd euróból segítené elő beruházások megindítását. A francia választók vasárnap végső soron többségükben Európára adták a voksukat, még akkor is, ha két teljesen eltérő világnézet versengett egymással úgy, hogy mindkettő valamilyen szinten szakítást jelentett a hagyományos politikai erőkkel – az ötödik francia köztársaság történetében még sosem fordult elő, hogy az elnökválasztás második körébe sem a konzervatívok, sem a szocialisták jelöltje ne jutott volna be.
Bár az eredmény azt jelenti, hogy a brexitnépszavazás sikere, valamint Donald Trump amerikai elnökké választása után Franciaországban nem sikerült nyernie a jobboldal populista ágának, ez még nem jelent végső vereséget. Le Penre több mint tízmillióan szavaztak – ez jól jelzi a francia társadalom kiábrándultságát a fősodorbeli pártokból –, sokan közülük kifejezetten fiatalok, vagyis a következő, 2022-es választáson akár egy még jobb eredmény is benne lehet a pakliban.
Sőt a mostani játszma sincs még lefutva, június 11-én és 18-án tartják a sorsdöntő parlamenti választásokat. Mert ugyan vasárnapi beiktatása után Macron Franciaország első számú vezetőjévé válik majd, az általa vezetett és alig egy éve létező, „Indulás” nevű szervezetnek jelenleg egyetlen képviselője sincs a törvényhozásban. Ha sikerül abszolút többséget szerezniük – amire egy múlt heti felmérés szerint akár esélyük is lehet –, könnyű dolguk lesz, de ha a többség nem közülük kerül ki, Macronnak kellemetlen percei lehetnek majd, amikor keresztül akarja majd vinni ötleteit a törvényhozáson.
