Magyarország esélye arra, hogy felzárkózzon Nyugat-Európához, immár elveszett, hazánk történelmileg továbbra is abban a zsákutcában vergődik, amibe legkésőbb az első világháború után belekerült – a borúlátó, vitára ingerlő kijelentés Róna Péter közgazdász részéről hangzott el a péntek esti, szokásos Magyar Nemzet Szalonon. A lapunk által szervezett esemény meghirdetett, központi témája az volt, vajon tényleg hidegháborús helyzet alakult-e ki az Egyesült Államok és Oroszország között, valamint hogy hol helyezkedik el, hol lenne a helye Magyarországnak a Kelet–Nyugat-tengelyen. A sokfelé ágazó beszélgetésen a szakértők között az est során szóba kerültek a rendszerváltás óta eltelt időszak hazai kudarcai, illetve a menekültválság is. Az eseményen – amelyet Tóth Szabolcs Töhötöm, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese moderált – három, a magyar társadalomban erőteljesen jelen lévő világnézet is összecsapott az alapvetően Nyugat-barát Róna Péter, továbbá lapunk főmunkatársa, az Oroszországban lévő lehetőségeket is hangoztató Stier Gábor, illetve a Németországból hazalátogató Techet Péter újságíró személyében.
Mégis, miért szállt el hazánk esélye a felzárkózásra? Róna Péter ezt a történelmünkkel magyarázta: szerinte a Horthy-rendszer nem tudta felzárkóztatni Magyarországot, amelyet egyfajta álkeresztény mázzal lepleztek, majd jött a Rákosi- és a Kádár-korszak, amelyek szintén elkendőzték a kudarcokat. A rendszerváltáskor ugyan volt esély Nyugat-Európához csatlakoznunk, azonban a közgazdász úgy látja, ez nem történt meg, „ez a vonat márpedig elment”. A magyar társadalom csalódott, s éppen emiatt a csalódottság miatt roppant meg a baloldali–liberális oldal, hiszen ők a rendszerváltás idején a felzárkózást tűzték zászlajukra. Elmondta véleményét arról, hogy Orbán Viktor felismerte az abból fakadó társadalmi traumát, hogy nem tudunk a Nyugathoz felzárkózni, a miniszterelnök többek között ezért is hirdette meg a keleti nyitás politikáját. Tehát egyúttal „jóban akarunk lenni Európával, főleg, amíg küldik a pénzt”. Az pedig, hogy a Nyugathoz történő integrációra valójában nincs reményünk, olyasmi, amit a közgazdász szerint egyszerűen nem lehet kimondani. Az egyenes beszéd helyett ezért csak olyan paneleket lehet használni, hogy „a Nyugatot felejtsük el, ragaszkodjunk az identitásunkhoz, szuverén országként pedig csináljunk, amit csak akarunk”.
E problémákat csak tetézte a menekültválság, amely az egyébként kereszténynek gondolt magyar társadalom felületes vallásosságára is rámutatott – fejtette ki Róna. – Keresztény ember olyat nem mond, hogy ide nem jöhet senki. Mondhatja, hogy ellenőrizni kell a folyamatot, és hogy vigyázni kell bizonyos személyekkel. De a keresztény hit alapvető tétele arról szól, hogyan viszonyulunk az idegenhez, hiszen Isten minden gyermeke egyenértékű. Megdöbbentő, hogy miközben az európai fülnek milyen mélységesen sértő a magyarok menekültekkel szembeni elutasítása, addig a magyar fülnek mindez teljesen rendben volt, sőt! Még az egyházak sem mondtak semmit – állította a közgazdász, aki szerint ha jövőre a magyar választók ismét Orbán Viktort teszik meg miniszterelnökké, azzal – részben az eddig taglalt okokból – hosszú időre kiírjuk magunkat Európából.
Az egyházak, illetve a keresztényi értékek szerepe többször is előkerült a beszélgetés folyamán. Techet Péter arról beszélt, hogy Angela Merkel 2015-ben a német társadalom akaratával összhangban nyitotta meg a határokat a menekültek előtt. – Két évvel ezelőtt a keresztényi érvelés nyert teret. A német evangélikus egyház is érvelt a befogadás mellett, a katolikus egyházzal együtt, ami a közhangulatra is befolyással volt. Nagyon erős volt a menekültpártiság. Egy bajor kis falu kocsmájában az emberek arról beszélgettek, miként lehet segíteni az érkezőknek, vagy hogy hol lehet ruhát leadni – mesélte németországi tapasztalatait Techet Péter.
Csakhogy a német és a magyar egyházak között jelentős a különbség abban a tekintetben, hogy mennyire tudják formálni országuk fejlődési irányát. Róna Péter úgy látja, a német egyházak mindegyike igen jelentős társadalmi és erkölcsi erőt képez, ami meghatározza a politika mozgásterét is, Magyarországon viszont sosem volt így. – A magyarországi egyházak mind a mai napig nem foglaltak állást a menekültkérdésben sem, az ország ráadásul tele van korrupciós ügyekkel, és akkor az egyéb erkölcsi gondokról nem is beszéltünk. Hol vannak az egyházak? – tette fel a kérdést a közgazdász. Róna úgy látja, ha egyszer egy ország erkölcsi tartása megroppan, akkor lejtőn indul el; és velünk is ez történt 25 évvel ezelőtt. A magyarok szerinte olyan dolgokat engednek meg a társadalmukban, ami egy egészséges európai társadalomban nem történhet meg; ezért is nevezte kifejezetten fájdalmasnak az egyházak passzivitását.
Stier Gábor szerint ugyanakkor az, hogy jelentősen lemaradtunk az utóbbi 27 évben, a politikai elit felelőssége. Úgy vélte, a kudarc oka, hogy a társadalom nem volt hajlandó rosszabbul élni a gulyáskommunizmus után, a szükséges reformok pedig sohasem történtek meg.
A menekültválságéhoz hasonló súlyú téma manapság a hasonló vitákban az elhidegült amerikai–orosz viszony is. Főleg az ukrán válság kirobbanása, 2014 óta hallani olyan véleményeket, amelyek azt hangoztatják, negyedszázaddal az „eredeti” után újabb hidegháború kezdődött. A két nagyhatalom viszonyán az sem javított, hogy sokan azt állítják, az oroszok beavatkoztak az amerikai és a francia választásokba.
A pénteki beszélgetés résztvevői bár sok ponton nem értettek egyet, abban konszenzus volt közöttük, hogy a hidegháború szó használata a mai jelenségek leírására túlzó. Stier Gábor úgy látta, „hidegháború elsősorban némelyek fejében van”, az eredeti hidegháború ugyanis megismételhetetlen. Azonban valamiben mégis hasonló a helyzet: új módszerekkel, de valóban egymásnak feszült Oroszország és az Egyesült Államok. Információs, aszimmetrikus és hibrid háborúkról beszélhetünk napjainkban.
De mégis, miért alakult így? – Egyrészt a válságban lévő Nyugatnak ellenségképre van szüksége. A gazdasági-pénzügyi válság és a következményei súlyosak voltak. Az Egyesült Államok nagyjából 2003 óta veszít a jelentőségéből, túl van a horizonton, ez is egyfajta krízis – állította Stier, aki úgy véli, Kína nem igazi ellenfél ebben a kontextusban az amerikaiak számára. Lapunk főmunkatársa úgy látja, Oroszország ezzel szemben 2000 után magára talált, a kétezres évek közepétől nemet mondott a nyugati liberális demokrácia modelljére, miközben globális ambíciói lettek, ami igen nagy aggodalmakat okozott Nyugaton.
– Az utóbbi években mind a két oldalon hiszterizálnak és ellenségképet építenek. Putyin kiszámítható, hiszen 2007-ben elmondta, hol van a vörös vonal, erre pedig a Nyugat rálépett – hangsúlyozta Stier, aki ebben a helyzetben az Oroszország visszaszorításáról szóló Brzezinski-doktrína megvalósítását látja. Szerinte azonban Európának nem volt érdeke részt vállalni a konfliktusban, az oroszellenes szankciókat bevezető Európai Uniót pedig ahhoz az emberhez hasonlította, aki fegyver nélkül sétál mosolyogva az aknamezőn.
Techet Péter is túlzásnak tartja hidegháborúról beszélni, Oroszország most nem fedi le a világ felét, sokkal több a nemzetközi szereplő, mint annak idején. Ő úgy látja ugyanakkor, hogy a hidegháborús logika és ellenségképzés Oroszországból indult el, erre pedig Moszkvának társadalmi és gazdasági okokból volt szüksége. Megpróbálták magukat érték-, ideológiai és geopolitikai alapon a Nyugat alternatívájaként feltüntetni, ezt pedig Moszkva igyekszik kihasználni olyan nyugat-európai országokban is, ahol a helyi értelmiség egy része erre fogékony. Úgy látja, vannak „társutasok és hasznos idióták”. Ezt úgy értette, hogy előfordulnak olyan körök Németországban, akikről egészen biztosan lehet tudni, hogy Oroszország támogatja őket, de vannak olyanok is, akik a „dekadens Nyugatot” a „tiszta orosz út” támogatásával bírálják.
Jelentősebb, oroszpárti politikai erő viszont meglátása szerint a németeknél nincs. A nagyjából kétmillió orosz származású szavazót a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak pártja próbálja megszólítani, a szélsőbaloldali Die Linke pedig szintén szimpatizál az oroszokkal, már csak egyfajta szocialista nosztalgiából is.
– Szinte világszerte jelentős mértékű instabilitás alakult ki – ezt már Róna Péter állította, aki a mai helyzetet a klasszikus hidegháború különös ellentéteként mutatta be, akkor ugyanis az Egyesült Államok és a Szovjetunió megállapodott a világ felosztásában, ez pedig biztonságot és stabilitást jelentett. Úgy véli, Putyin most túlfeszítette a húrt, az oroszok nagyon súlyosan avatkoztak az amerikai választásba, sőt a franciába is. Az amerikai establishment ezért arra juthatott, hogy a szocialista korszaktól eltérően a jelenlegi orosz vezetés nem megbízható. – A szovjet vezetés ugyan itt-ott ügyeskedett, de amerikai szempontból lehetséges volt megállapodni velük. A legutóbbi amerikai választás viszont azt mutatta, Putyin bármire képes – mondta Róna. Külön hangsúlyozta azt is, hogy az orosz GDP mindössze az olaszéhoz hasonló szintű, ha pedig a jelenlegi, alacsony nyersanyagárak fennmaradnak, az évtized végére elfogy az orosz pénztartalék. A közgazdász szerint ha a nyersanyagexporttól eltekintünk, az orosz gazdaságnak gyakorlatilag nincsenek piacképes részei. – Nincs egyensúly Oroszország és a Nyugat között, előbbi csak egy nukleáris középhatalom, ilyenből pedig van több is világszerte – utalt az egyenlőtlen erőviszonyokra a közgazdász.
Az oroszok lemaradása szempontjából előkerült még egy nagyon fontos tényező, mégpedig annak a kultúrának a hiánya, amit a technológiai fejlődésnek kellett volna megalapoznia, és ami Nyugaton létre is jött. Róna Péter szerint ugyanis az érdekszférákra alapozott politikát mára felülírta a technológia, ami nem ismer határokat, sőt, a társadalmon belül óriási különbségeket tesz a legsikeresebbek és a többi réteg között. – Kialakult egy rendkívül erős és produktív technológiai civilizáció, ehhez pedig csak a társadalom egy nagyon vékony rétege ért, amely az ebből származó profitot magáévá is teszi. A társadalom többi része ebben nem tud részt venni, ami nagyon jelentős társadalmi feszültséget és instabilitást jelent – vázolta a szakértő.
Ez a hatalmi változás „megfűszerezi” a befolyásért folytatott harcot, hiszen amíg a klasszikus hidegháború alatt úgy látszott, a két blokk ideológiai alapon áll egymással szemben, a versengés ma már a technológia feletti uralom kérdése. Róna szerint a technológia által kialakított kultúra áll szemben egy másik kultúrával, a leszakadó országokkal, országokon belül pedig a leszakadó rétegekkel. És hogy jön a képbe Oroszország? Úgy, hogy miközben Kína hatalmas lépéseket tesz azért, hogy ezt a technológia által teremtett kultúrát elsajátítsa, Oroszország – bár van magas szintű technológiája – nem képes az így kialakult kulturális értékrendet, gondolkodási és viselkedési módot átültetni a társadalom mindennapi életébe. Márpedig, vélte Róna Péter, pont ennek a bukdácsolásnak az elkendőzésére tesz presztízslépéseket egy-egy ország politikai vezetése.
Egyébként éppen ez a technológiai fejlődés hajtja előre a globalizációt is, nem pedig egy mögöttes ideológia. – Biztosan nem igaz Orbán Viktornak az az állítása, hogy vége a globalizáció korszakának, és jön a nemzeti szuverenitás korszaka. Ha valaminek vége, az a nemzeti szuverenitás korszaka – állította Róna, aki úgy látja, hogy ha ezt a folyamatot nem ismerjük fel időben, kiírjuk magunkat belőle.
A beszélgetésen természetesen sok szó esett az Európai Unió jövőjéről. Ez egyrészt az Egyesült Királyság kilépése miatt – amely az unió egyik legnagyobb gazdasága, de egyben az integráció kerékkötője is volt –, másrészt a föderális Európa megteremtéséért munkálkodó Emmanuel Macron francia elnökké választása után vált izgalmas témává. Gyakorlatilag egyetértés volt a péntek esti vita résztvevői között abban, hogy a britek távozása esély Európának.
– Macron kétsebességes Európát akar, közös költségvetéssel, pénzügyminiszterrel és eurókötvényekkel. Most szépnek tűnik a német–francia egység, ugyanakkor Berlin némileg tart Macron túlzott euroföderalizmusától – mondta Techet Péter, aki szerint mindezt jól mutatja, hogy nemrég a balliberális Spiegel a címlapján hirdette: „Macron, a mi drága barátunk, aki megmentené Európát a németek pénzén”. Ezzel arra utalt a szerkesztőség, hogy az eurókötvények révén gyakorlatilag a gazdagabb északi országok fizetnék a déliek adósságait.
Stier Gábor szerint most az a kérdés, hogy a németek felismerik-e azt, hogy másképpen kell hozzáállni az európai ügyekhez. Úgy véli, Macron globalista hozzáállása nem fog messzire vezetni, hiszen a francia elnök politikája csak új kihívásokra adott válasza a globalista erőknek. A brexit – fejtette ki véleményét – Orbán Viktor és Magyarország számára nem szerencsés fejlemény.
Róna Péter is úgy látta, hogy Európa új lendületet kap a brexittel. Nem véletlen például, hogy az Egyesült Államok támogatta a maradni vágyó brit politikai erőket, hiszen a Washingtontól való európai függőséget Nagy-Britannia uniós tagsága garantálta. Ezt a szálat Amerika most elveszítette, így esély nyílt arra, hogy Európa független tényezővé váljon.
