A The Washington Post című lap pénteki információi szerint állítólag Donald Trump amerikai elnök egyik jelenlegi, magas rangú tanácsadója is a Trump-kampány és Oroszország közti vélt kapcsolatokkal foglalkozó FBI-vizsgálat célkeresztjébe került – írja az MTI.
A The Washington Post nem közölte a tanácsadó nevét, csak annyit rögzített: az elnökhöz „közel álló” személyről van szó, aki jelenleg is a Fehér Házban dolgozik. A lap szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tanúként kívánja meghallgatni a tanácsadót.
Később a The Independent azt írta, a Trumphoz „közel álló” tanácsadó nem más, mint az amerikai elnök veje, Ivanka Trump férje, Jared Kushner. A New York Magazin egyik külsős szerzője, Yashar Ali Twitteren azt írta, négy ember is megerősítette az erre vonatkozó információt.
Korábban már kiderült, hogy Trump első nemzetbiztonsági – és alig három héttel a kinevezése után lemondásra kényszerített – tanácsadója, Michael Flynn kapcsolatban állt és az elnök tudta nélkül többször is egyeztetett Oroszország Washingtonban akkreditált nagykövetével, valamint az RT orosz tévétársaságtól honoráriumot is kapott egy oroszországi rendezvényen való részvételéért. Az is kiderült, hogy Donald Trump választási kampányának első menedzsere, Paul Manafort korábban szintén orosz cégek és politikai tényezők tanácsadójaként dolgozott.
Donald Trump mindig cáfolta, hogy a választási kampányban valamiképpen összejátszott volna Oroszországgal demokrata párti vetélytársa, Hillary Clinton veresége érdekében. Szerdán, amikor az igazságügyi minisztérium kétpárti egyetértéssel Robert Mueller volt FBI-igazgató személyében különleges ügyészt nevezett ki az elnökválasztás állítólagos orosz befolyásolási kísérletének vizsgálatára, Donald Trump közleményben hangsúlyozta: a vizsgálat megerősíti majd, hogy nem volt „összejátszás” választási kampányának munkatársai és orosz tisztségviselők között.
A The Washingon Post információinak megjelenésével szinte egy időben a The New York Times is új leleplezést hozott nyilvánosságra.