Manjula Devak szeretett utazni, szép ruhákban pózolni, mosolygós szelfiket készíteni a világ különböző pontjain. San Franciscóban, Las Vegasban vagy Delhiben. A 28 éves nő közösségi oldalakon megosztott fotóiban nincs is semmi különös. Már ha nyugati szemmel nézzük azokat.
A Scroll.in indiai internetes portálon bemutatott lány mégis kitűnt honfitársai közül. Világjáró-önmegvalósító életét nagyrészt annak köszönhette, hogy bár Bhopal iparvárosában látta meg a napvilágot, remekelt az iskolában, így felvették a Delhi Műszaki Egyetemre. Szülei áldását is megkapta a tanulmányaihoz. Mérnök lett, a PhD megszerzése kapcsán végzett kutatásait külföldi szakmai kiadványok is elismerték.
Devak érdeklődésének középpontjában a klímaváltozás állt. Utolsó tanulmánya, amely a felmelegedés hatásait vizsgálta – nemcsak a jégtakarókra, hanem hazájának folyójára, a Gangeszre is –, ugyancsak bekerült egy szakmai lapba. A kiadvány májusban jelent meg. Ugyanabban a hónapban, amikor Devak felakasztotta magát delhi otthonában.
Amikor a rendőrök betörtek a lakásába, nem találtak búcsúlevelet. Az ismerősökkel és rokonokkal folytatott beszélgetések során azonban kiderült, hogy elkeseredettségét két világ számára elviselhetetlen ütközése okozta.
A régi és az új India, ahol a tradicionális elvárások teljesítése és a nyugatias életmód utáni áhítozás harcol sok fiatal nő lelkében.
A Hindustan Times újságírója egy delhi ravatalozónál találkozott Manjula édesapjával, aki a fejét csóválva annyit mondott: „Hiba volt taníttatnom a lányomat. Hiba volt elengednem az egyetemre. Mindazt a pénzt inkább hozományra kellett volna költenem.”
Manjula Devak férjnél volt, de egy éve külön élt házastársától, Riteshtől. A férfi családja ennek ellenére a nő halála után is követelte a hozomány összegét. Ritesh anyja a Hindustan Timesnak elmondta: a fia azt akarta, hogy Manjula hagyja abba a tanulmányait, és segítsen neki elindítani a vállalkozását (az igényelt hozományból).
Szülei mindenben támogatták lányukat, aki próbált hagyománytisztelő maradni, ezért ment hozzá 24 évesen a számára akkor szinte ismeretlen Riteshhez. A frigyet mégsem bírta, és bár szülei megengedték, hogy elváljon, félt, milyen hatással lenne ez családja jó hírére.
Vele együtt sok más indiai nő küzd hasonló aggályokkal. Ha úgy döntenek, inkább karriert építenek, vagy kilépnek a házasságból, akkor féltékenységgel, zaklatással, lenézéssel találják szembe magukat. Főként a rokonság férfi tagjainak részéről.
A stigmák követik őket, akármerre mennek. A Scroll.in az amerikai Jersey City indiai közösségében találkozott két elvált dolgozó nővel, akik
arra panaszkodtak, hogy még a Nyugaton élő indiai férfiak is megvetik és könnyűvérűnek kiáltják ki őket.
Biztosan állítható, hogy kevés Devakhoz hasonlóan kiváló képességű nő tud megszabadulni a családi vagy társadalmi béklyóktól. Az IndiaSpend gazdasági hírportál szerint csupán az indiai nők huszonhét százaléka dolgozik. Az arány a G20 országai közül csak Szaúd-Arábiában kisebb.
Az adat erős paradoxont mutat, ha tovább elemezzük a statisztikákat. Ugyanis úgy tűnik: ahogy a főiskolára járó indiai nők száma nő, a dolgozóké csökken. 2004 és 2012 között 19,6 millióan estek ki a munkaerőpiacról. A különös reláció miértjére a Világbank kutatása szerint a családi kassza stabilizálódása adhat választ. A tanult nők nagy része otthon dolgozik, vagy időről időre besegít a családi vállalkozásba. Idetartozik a főzés a beosztottakra, a kollégák szórakoztatása, a férj munkájának, napirendjének megkönnyítése.
Annak ellenére, hogy India rohamtempóban modernizálódik, a többségében hindu és muzulmán vallású országban, ahol a kasztrendszer szigorú szabályai is jelen vannak, nehéz kitörni.
A nők kasztokba, alkasztokba és szigorú vallási szabályok szerint élő családokba születnek, és bármennyire szeretnének önállósodni, ők is úgy érzik, nem maradhatnak magukra, szükségük van a szociális hálójukra. Ez pedig – bár egyre több a kis létszámú család: anya, apa, gyerekek – a vidéki területeken még mindig gyakran több generáció együttélését jelenti. A feleség általában a férje családjához költözik, az ő gazdasági tevékenységüket segíti.
Minden családtag a hierarchiához igazodva él. A legidősebb férfi szava a döntő, az ő felesége koordinálja a menyeket.
Ám a társadalom modernizálódása lassan vidéken is megmutatkozik. Bár a családon belüli szerepeket nem borítanák fel a családfők, az oktatásban és a munkavállalásban is több lehetőséget adnának a nőknek. Az India Spend felmérése szerint sokan szívesen vállalnának munkát, ha közel lenne az otthonukhoz, vagy onnan is végezhetnék teendőiket. Az indiai lakosság többsége még mindig fejletlen és szegény területeken él, így a szakértők szerint az ország gazdaságát erősítené, ha ott teremtenének több, a tradicionális családi tevékenységgel is összeegyeztethető munkalehetőséget.
Ez persze az olyan nőkön, mint Manjula Devak, aki a nyugati életforma és a családi hagyományok között őrlődött és elbukott, már nem segít.
