Azért Kohl élete sem volt csupa sikertörténet. Az egyik leghíresebb politikai botránya a bonni Watergate néven elhíresült pártfinanszírozási botrány, az úgynevezett Flick-ügy. Családi élete sem volt felhőtlen: 2001-ben öngyilkos lett felesége, Hannelore Renner. A hivatalos álláspont szerint egészségügyi problémái miatt, ugyanakkor egyes pletykák szerint halálában közrejátszhatott, hogy férje elhanyagolta őt. Ráadásul a nőt súlyos trauma érte, tizenkét éves korában szovjet katonák megerőszakolták, majd kihajították a ház ablakából. A politikus két gyermekével sem ápolt túl jó viszonyt. 2008-ban elesett és koponyasérülést szenvedett, aminek következtében részben lebénult, és beszédzavarai lettek. Később feleségül vette a nála harmincöt évvel fiatalabb Maike Richtert, akit azzal vádoltak, hogy elszigetelte családjától és korábbi munkatársaitól.
A politikus állapota az utóbbi időben gyorsan romlott. Előbb epehólyag-, majd szívműtétet kellett rajta végrehajtani, később csípőízületi protézist ültettek be, aztán bélműtét következett, amely után komplikációk is felléptek.
Orbán Viktor pénteken Facebook-üzenetben így búcsúzott: „Isten nyugosztalja Magyarország barátját, a nagy öreget, Helmut Kohlt!”
A betegeskedő politikusnál a magyar miniszterelnök tavaly járt is. Orbán akkor azt mondta, azért látogatta meg, hogy a magyarok nevében nagyrabecsülését fejezze ki, és megköszönje Helmut Kohlnak mindazt, amit Magyarországért tett. Hozzátette: a találkozó emlékeztette arra, ami II. János Pállal történt idősebb éveiben, amikor a pápa szellemileg még friss volt, de a testi állapota már megakadályozta abban, hogy mindent részletesen és világosan kifejezzen.
Angela Merkel német kancellár a római német nagykövetségén nyilatkozva pénteken kiemelte: Helmut Kohl nagy német és nagy európai személyiség volt, és halálával bevonult a történelembe, munkásságát a német politika utóbbi évtizedeinek két legfontosabb feladata, a haza egységének helyreállítása és Európa egységének megteremtése határozta meg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!