Macronnak viszont nagyon fontos volt, hogy kényelmes parlamenti többséget szerezzen, hiszen csak erős felhatalmazással van bármi esélye nagy ívű reformelképzelései megvalósítására. A startup vállalkozások támogatása, valamint a zöldenergia terjedésének elősegítése a társadalom nagy része számára elfogadható célkitűzés, ám az elnök által elképzelt munkajogi reform olyan darázsfészek, amibe már jó néhány francia politikus belenyúlt. Macron ugyanakkor azt gondolja, hogy a szakszervezeteken és állandó foglalkoztatáson alapuló rendszert mára meghaladta az idő, és ahelyett, hogy a munkahelyek megvédését részesítenék előnyben, inkább a munkavállalókat támogatnák, például képzési programokkal. Emellett könnyítenének a cégek terhein is, a terv az, hogy a vállalati adót 33-ról 25 százalékra mérsékeljék. A cégek jóval szabadabban határozhatnák meg a beosztottak munkaidejét és bérét, sőt, lehetőséget adnának a szakszervezetek megkerülésére: ha a dolgozók beleegyeznek, a munkáltató akkor is változtathat a bérezésen, vagy egyéb munkakörülményeken, ha azt egyébként a szakszervezet ellenzi.
Macron ugyanakkor vékony jégen jár, hiszen ha az ambiciózus elképzelések nem jönnek be, az könnyen a már így sem alacsony, tízszázalékos munkanélküliségi ráta további emelkedéséhez vezethet, ami a radikális jobboldal, vagy éppen a szélsőbaloldal malmára hajthatja a vizet.
Az egyébként látható, hogy az új elnök konokul megy előre, a fegyelmezettséget pedig mindenkitől elvárja. Több elemző is kiemelte, hogy megválasztása óta Macron hihetetlenül fegyelmezett munkavégzést írt elő beosztottjainak, nem adhatnak ki kényes információkat a sajtónak, még névtelenül sem. Maga Macron sem igen ad interjúkat, és ahogy a Politico című lap is emlékeztet rá, sajtótájékoztatókat tartanak ugyan, de kérdésekre nem is mindig marad idő. Pedig a francia médiumok jelentős része barátságos volt az elnökkel a kampány alatt, pláne az után, hogy a második fordulóra ketten maradtak a radikális jobboldali Nemzeti Front elnökével, Marine Le Pennel.
