Amikor néhány hete a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) frakciója tartott sajtótájékoztatót, Horst Seehofer, az utóbbi párt elnöke az újságírók között foglalt helyet. Nem akart felülni Angela Merkel mellé a pódiumra, mert attól félt, hiába tudják mindketten uralni érzelmeiket, mégis születhetnek fotók, amelyeken a két politikus dühösen pillant egymásra. Okuk ugyanis volna erre bőven. Seehofer bajor tartományi miniszterelnökként a 2015-ös menekültválság idején Merkel egyik leghevesebb kritikusa volt.
Hiába alkot a CDU és a CSU egy pártszövetséget, s kormányoznak közösen, Seehofer Münchenből úgy viselkedett, mintha Merkel legfőbb ellenzéke volna. 2015 novemberében odáig ment a bírálatában, hogy egyenesen törvényszegéssel, alkotmányellenességgel vádolta meg Merkelt. A két politikus mindezek után valóban kerülte a közös fellépéseket, és viszonyuk eléggé hűvös lett.
Ám Seehofer elszámolta magát. Merkel népszerűségét ugyan rövid időre megtépázták a viták, alapjában véve mind összteljesítménye, mind menekültpolitikája továbbra is élvezi a német társadalom támogatását. Az idei év tartományi választásai pedig bebizonyították: Merkel a CDU-t győztes pártként fordíthatja rá az őszi országos választásokra. Szociáldemokrata kihívója, Martin Schulz folyamatosan zuhan a népszerűségi listákon, a szociáldemokraták (SPD) már a 30 százalékot sem érik el. Közben pedig a bevándorlásellenes Alternatíva Németországért (AfD) párt is visszaszorult. Tavalyi jelszavuk, miszerint „Merkelnek mennie kell”, már csak hét-nyolc százaléknyi embert szólít meg. Merkel uralja a politikai terepet, ráadásul minden irányban koalícióképes. Ugyanúgy elképzelhető számára a jelenlegi nagykoalíció folytatása az SPD-vel, mint egy tisztán jobboldali kormány alakítása a polgári szabad demokratákkal (FDP).
De az sem kizárt, hogy egy eddig csak két tartományban kipróbált modellt vezetne be Berlinben: az FDP mellett a Zöldeket is bevonná a kormányzásba. Akik már rég nem a ’68-as hippik, hanem elsősorban az urbánus, környezettudatos felső középosztály pártja. Az alakulatok színei (fekete CDU/CSU, sárga FDP, Zöldek) után Jamaica-koalíciónak nevezett összefogás gyakorlatilag a társadalmi közepet fedné le. Martin Schulz is az FDP és a Zöldek felé mozdulna el, mivel belátta, hogy a szélsőbaloldali Die Linke (Baloldal) még saját táborát is megosztja. Ám a jelenlegi tendenciák szerint Schulzéknak már matematikai esélyei is alig vannak bármiféle koalíciót illetően.
Merkel újbóli megerősödését természetesen Seehofer is észlelte. Míg eddig éppen vele szemben próbálta a CSU-t meghatározni, most már nem kérdéses számára sem, hogy a CSU Merkel maradásában érdekelt. Seehofer ma már attól sem fél, hogy közösen szerepeljenek. Sőt, a bajor kormányfő Merkelt május utolsó hétvégéjén a CSU hagyományos sörfesztiváljára, a müncheni Truderingbe is meghívta. És nemcsak a sör folyt, de a dicséretzuhatag is. A sörtől és a forróságtól izzadó Seehofer egekig magasztalta Merkel gazdaságpolitikáját, és többször is kiadta az új jelszót: „Egyértelműen Merkelért.” Miközben korábban Seehofer kaotikus állapotokra panaszkodott a német menekültpolitikában, most már úgy látja, „minden nagyon jól megy”. Tavalyi kirohanásait pedig letudta annyival, hogy „mi, bajorok békeszerető nép vagyunk, de azért a bajor oroszlánt rendszeresen kell etetni”. Seehofer új szerepet talált magának: Merkel kritikusából a legszorosabb szövetségese akarna válni.
Merkel a rendezvényen szintén úgy viselkedett, mint akit bajor földön soha nem sértettek meg. A színjátékba – ahogy a müncheni balliberális Süddeutsche Zeitung napilap jellemezte a találkozót – ő is belement. Talán a délelőtti söröskrigliktől is kicsit megoldottan méltatta a kancellár a CSU-t és Seehofert, akinek még a menekültügyben nyújtott tevékenységét is megköszönte. A sátorban pedig kétezer CSU-szimpatizáns csapkodta az asztalokat egyetértőleg. Talán éppen ugyanazok, akik tavaly ugyanitt még huhogtak Merkel nevére.
