Viszonylag kényelmes helyzetben érezheti magát alig egy nappal a parlamenti választás első köre előtt Emmanuel Macron, Franciaország elnöke. Az államfő nagyjából egy éve létrehozott politikai alakulata, a Lendületben a Köztársaság – mely mozgalomból csak nemrég alakult párttá – úgy áll nyerésre, hogy gyakorlatilag meg sem érezte az egyik tárcavezetője, Richard Ferrand területfejlesztésért felelős miniszter körül kialakult botrányt. Az ügy egyedül azért lehet kínos, mert Macron egyik fő ígérete a politikai élet megtisztítása volt, mégpedig akkor, amikor gyakorlatilag mindegyik fő ellenfelének voltak ilyen-olyan botrányai; mindez kemény és hatásos üzenet volt a választóknak.
Azonban hiába a Ferrand körüli affér – a tárcavezetőt fia törvénytelen foglalkoztatásával és egy ingatlanügy kapcsán vádolják –, úgy tűnik, a Macront az elnöki székbe juttató erő a nemzetgyűlési választásra is kitart. Sőt, elemzők azt is elképzelhetőnek tartják, hogy Macron pártja ötven éve nem látott erejű felhatalmazást kap majd, az egyik legutóbbi közvélemény-kutatás eredménye szerint ugyanis az alakulat az 577 parlamenti helyből akár 400-at is megszerezhet, alaposan megelőzve ezzel a második helyen befutó jobbközép Köztársaságiakat, akik legalább 105, de legfeljebb is csak 215 képviselői helyet szerezhetnek. Az Ipsos és a Sopra Steria szerint a válságban szenvedő szocialisták 30, a szélsőjobboldali Nemzeti Front pedig mindössze 10 pozíciót szerezhet meg. Százalékban mérve Macronék ugyan alulról súrolják csak a 30 százalékot, a szabályok szerint a kétfordulós rendszerben egyéni jelöltekre lehet szavazni, ha pedig az első fordulóban senki nem ér el egy körzetben több mint 50 százalékot, a másodikban a két legjobb méri össze erejét – valahogy úgy, ahogy Macron és Le Pen az elnökválasztás második körében.
A Ferrand-botrány ellenére Macron esélyeit növeli, hogy megválasztása óta jól kezelte a nemzetközi eseményeket, elemzők szerint jól reagált például Donald Trump amerikai elnök bejelentésére, miszerint kilépteti országát a párizsi klímaegyezményből, ráadásul berlini látogatásán is sikerült megcsillogtatni vezetői képességeit. Emmanuel Macron kijelentéseiből ítélve ugyanis nyilvánvaló, hogy a francia–német kettőst az európai uniós integráció motorjává tenné. Ebből a tandemből a franciák a gazdasági gyengélkedés és Francois Hollande elhibázott kormányzása alatt az utóbbi öt évben estek ki. Macronéknak csipkedniük kell magukat, hiszen már most látszik, hogy az Egyesült Államok kevesebbet törődne Európával, ami megnyitja a teret Németország, és ha az új elnök jól keveri a kártyákat, talán Franciaország előtt is.
Macronnak nagyra törő nemzetközi céljai mellett a belpolitikai és gazdasági terveihez is szüksége van a komoly felhatalmazásra, hiszen olyan léptékű reformokra készül, mint a munkaerőpiac liberalizációja. Franciaországban a szakszervezetek nagyon erősek, a harmincöt órás munkahét pedig sokáig „szent tehénnek” számított, ám a reformokhoz talán nemcsak saját pártjában, hanem a konzervatívok és a szocialisták egy részében is partnerre találhat.
