A közös út építője volt: Helmut Kohlt búcsúztatták

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Határozott, de együttműködést kereső politikus volt, a XXI. századi Európa formálója – Merkel és Clinton is méltatta az egykori német kancellárt.

MN
2017. 07. 01. 12:24

Kohl az első politikus, akitől nem nemzeti, hanem európai uniós szintű gyászszertartáson vesznek végső búcsút. A rendezvényen Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviselte, akit bizalmi kapcsolat fűzött az elhunyt kancellárhoz – olyannyira, hogy Kohl özvegye azt szerette volna, ha Orbán és nem Angela Merkel mond beszédet a gyászszertartáson.

A búcsúztatás végén Kohl uniós zászlóval borított koporsóját főhajtás után kivitték a teremből, és Németországba szállítják, ahol este helyezik végső nyugalomra szűk körben.

Szombat délután megérkezett Helmut Kohl koporsója a néhai német kancellár szülővárosába, Ludwigshafenbe. A kancellár földi maradványait a német szövetségi rendőrség helikopterével szállították a franciaországi Strasbourgtól mintegy 140 kilométerre fekvő Rajna-vidék-Pfalz tartományi városba.

A helikopter Ludwigshafen mellett, az autópálya-rendőrség ruchheimi leszállópályáján landolt, amelyet Helmut Kohl is sokszor használt kormányfői munkássága idején. Onnan egy koporsószállító autó vitte tovább Kohl földi maradványait, rendőri biztosítással. A konvoj útja mellett ezrek adóztak néma tiszteletadással a néhai kancellár emléke előtt.

A német nemzeti lobogóval takart koporsót Ludwigshafenen keresztül a Rajna folyó partjára szállították. Ott a Bundeswehr – a német hadsereg – díszegységének katonái elhelyezték a Mainz nevű hajón, amely elindult Kohl végső nyughelye, Speyer felé.

A koporsót Strasbourgból Speyerig a rendőrökön és katonákon kívül csak Helmut Kohl özvegye, Maike Kohl-Richter és néhány segítője kíséri. A Mainz nagyjából 30 kilométeres útját a szövetségi rendőrség több hajója és helikoptere biztosítja.

Speyerben a koporsót a kikötőből a katolikus székesegyházhoz szállítják, amelyben gyászmisét mutatnak be az elhunyt lelki üdvéért. A dómban 1500 meghívott vendég vesz részt a misén, mindenki más a templom mellett elhelyezett kivetítőkön követheti a több mint másfél órás szertartást.

A gyászmise után, a dóm előtti téren a Bundeswehr díszegysége tiszteleg a néhai kancellár előtt, majd a koporsót ismét gyászkocsira helyezik, és a temetési menet elindul a dóm káptalani temetőjébe, ahol este szűk körben végső nyugalomra helyezik Helmut Kohlt.

Kohlt két héttel ezelőtt ludwigshafeni otthonában 87 éves korában, hosszú betegség után érte a halál. Tizenhat éven keresztül – 1982-től 1998-ig – volt Németország kancellárja, a Kereszténydemokrata Uniót (CDU) pedig huszonöt évig – 1973-tól 1998-ig – vezette. Mindkettő rekord a második világháború utáni német történelemben, de a halála után megjelent méltatások szerint mégsem ez a legfőbb érdeme, hanem a német egység helyreállításában és az uniós integráció előmozdításában végzett munkája – írja a kancellár rövid életrajzi összefoglalójában az MTI.

Orbán: Kohl a nemzetek Európáját képviselte 

Helmut Kohl egykori német kancellár a nemzetek és a kereszténység Európáját képviselte – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az M1 aktuális csatornának szombaton Strasbourgban, a német konzervatív politikus rendkívüli európai búcsúztatása után. A kormányfő leszögezte: a nemzeteknek meg kell kapniuk a megbecsülést és az elismerést, mindent, ami „megilleti” őket.

„Tisztelni kell a jogaikat, nem lehet tőlük azokat elvenni, nem lehet föléjük erőszakolni, vagy föléjük ügyeskedni lopakodó alkotmánymódosításokkal valamilyen építményt, amelyben a végén senki nem érzi magát jól – hangsúlyozta Orbán Viktor. A kormányfő szerint ezek az alapigazságok nem mutatkoznak ma teljes valójukban és fényükben: – Dolgoznunk kell, hogy láthatóvá váljanak, és ez a közép-európaiak mai küldetése Európában: a nemzetek Európája” – jelentette ki Orbán Viktor.

Az Európai Unió jövőjére vonatkozó kérdésre leszögezte, hogy Európa jövője az emberi karaktereken és jellemeken múlik. „Ha lesznek olyan vezetőink, akik a kellő pillanatban jellemerősnek bizonyulnak, akkor lesz fejlődés Európában. Ha nem, akkor így maradunk, ahogy vagyunk, ebben a mostani bénult állapotban” – mondta.

Orbán Viktor felidézte, hogy 1998-ban meglátogatta Helmut Kohlt, és a beszélgetésnek volt egy pillanata, amikor arról kérdezte, hogyan áll a morál, az erkölcs kérdése a politikában. Helmut Kohl erre válaszul azt mondta, ami üzenet a jövőre nézve is: ami jó a magánéletben, az jó a politikában, és ami rossz a magánéletben, az rossz a politikában is – tette hozzá a kormányfő.

A miniszterelnök kijelentette: ha lesznek olyan vezetők, akik ki tudják mondani az egyszerű igazságokat, akik merik vállalni népük véleményét például a migrációról, a nemzetről és a kereszténységről, akkor lesz Európának jövője. „Egy dolog biztos, Magyarországon nem fog múlni” – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A kormányfő az interjú elején azt mondta: gyászszertartás még nem volt, a lelki búcsú este lesz a bazilikában. Hozzátette: egy politikai búcsúztatáson vannak túl, és ezt onnan is tudni, hogy a kereszténység szó nem hangzott el, holott egy kereszténydemokrata politikust temettek. Tehát mindenki a politikai korrektség szabályai szerint beszélt, ahogy az Európai Parlament épületében manapság szokás és szabad – tette hozzá Orbán Viktor.

Méltó volt Európához a búcsúztatás abból a szempontból, hogy a vezetők egyenesen és őszintén beszéltek Kohl kancellárral kapcsolatos munkatársi, kollegiális vagy baráti érzelmeikről. „Mi, közép-európaiak is megszólalhattunk, a mi hangunkat Donald Tusk hangja jelentette, hiszen ő mint az Európai Tanács elnöke beszélhetett, és ő úgy beszélt, mint egy lengyel Gdanskból” – jegyezte meg Orbán Viktor. Azt mondta, úgy érzi, Donald Tusk minden közép-európai ország, így a magyarok nevében is megköszönte mindazt, amit Helmut Kohl a magyarokért és a térségért tett.

Arra a felvetésre válaszolva, hogy német sajtóhírek szerint Helmut Kohl özvegye azt szerette volna, hogy a búcsúztatáson ő is mondjon beszédet, Orbán Viktor úgy fogalmazott: „ha nagy embert temetünk, és most egy nagy tölgyfa dőlt ki, akkor minden pletyka vagy lökdösődés, amely a temetés és a szertartás körül kialakul, szükségszerűen méltatlan. Ebben nem szabad sosem részt venni”. Elmondta: Helmut Kohl győzte meg arról az 1990-es években, hogy igazuk volt „a régi nagyoknak”, akik azt mondták, Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.

Helmut Kohl „nagyapai szeretettel” a „mi nemzedékünket arra terelgette, hogy vannak divatok, de egyetlen biztos pont van, amelyre Európát értékek szempontjából építeni lehet, ez pedig a kereszténység”. Európa értékei ebből sarjadtak, és ezt meg kell őrizni, akkor is, ha nem mindig népszerű – mondta.

Orbán Viktor kitért arra is, hogy az egykori kancellár mondandója mögött a keresztény derű és szeretet húzódott meg, és régen ez a hang az európai politika világában nem volt idegen. Mára teljesen kiveszett: most a kioktatás, a lebecsülés és a sértegetés kultúrája erősebb, mint a keresztény derűnek és szeretetnek a kultúrája – mondta a kormányfő, hozzátéve: biztos benne, hogy ezt a kultúrát nem tették sírba Helmut Kohllal együtt.

Orbán Viktor elmondta azt is, hogy Helmut Kohl egyfajta lelki kiáradásként élte meg az Európai Unió bővítését. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.