A svédeknek is van BKK-botrányuk

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Akár valamennyi jogosítvánnyal rendelkező állampolgár adatai avatatlan kezekbe kerülhettek.

Kuthi Áron
2017. 07. 26. 12:42

Az ügy után nyomozó lapoknak csak mostanra sikerült összerakni a mozaikot. A közlekedési hatóságnál már idén januárban tudni lehetett, hogy valami nincs rendjén, akkor rúgták ki ugyanis a vezérigazgatót, aki át nem világított romániai, csehországi és szerbiai IBM-adminisztrátorok számára tette lehetővé a hozzáférést az érzékeny adatokhoz. Sőt, a ma már egy neves informatikai cégnél dolgozó Kalóz Párt alapítója szerint a hadsereg vadászpilótáinak, elitkommandósainak lakcíme, fényképe és például egy ország katonai megszállása esetén létfontosságú, a hidak teherbírására vonatkozó adatok is kikerültek. Rick Falkvinge szerint nagyon súlyos a baj, mert a rendőrségi adatbázis is léket kapott, így milliók személyiségi joga sérülhetett.

Ewamari Häggkvist ügyész a svéd közrádiónak úgy nyilatkozott, bár nem tiltja törvény államigazgatási szervnek külföldi informatikai szolgáltató igénybe vételét, ilyen esetekben szigorú nemzetbiztonsági felügyelet szükséges. 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.