EU-bíróság: maradjon a Hamasz a terrorszervezetek listáján

A döntéssel visszaküldték az ügyet felülvizsgálatra az elsőfokú törvényszéknek.

MTI
2017. 07. 26. 11:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A luxemburgi székhelyű bíróság ezzel érvénytelenítette az uniós törvényszék 2014-es elsőfokú döntését, amellyel eljárási okokra hivatkozva törölték a feketelistáról a Gázai övezetet uraló iszlamista csoportot. A bírói testület akkor úgy vélekedett, hogy a 2001-ben létrehozott jegyzéket kizárólag a médiából leszűrt következtetések alapozták meg, amelyek nem szolgáltatnak elegendő bizonyítékot a vagyonbefagyasztást és beutazási korlátozást tartalmazó szankciók elrendeléséhez.

Szerdai döntésével a bíróság visszaküldte az ügyet felülvizsgálatra az elsőfokú törvényszéknek, amelynek figyelembe kell majd vennie a mostani ítéletet. A Hamasz vagyonának befagyasztása a folyamat lezárultáig érvényben marad.

Eleanor Sharpston uniós főtanácsnok tavaly szeptemberben úgy vélekedett, hogy törölni kell a Hamaszt a feketelistáról, és sokan arra számítottak, hogy a bíróság megerősíti majd ezt az állásfoglalást, az pedig kiélezi az egyébként sem problémamentes viszonyt az Európai Unió és Izrael között.

A Hamasz 1987-ben alakult azzal a kimondott céllal, hogy felszabadítsa Palesztinát az izraeli megszállás alól, és létrehozza a Gázai övezetet és Ciszjordániát is magában foglaló palesztin államot. A szervezet nem ismeri el Izraelt.

Ugyancsak szerdán a bíróság eltávolította a szóban forgó listáról a Tamil Ílam Felszabadító Tigrisei nevű Srí Lanka-i szakadár szervezetet, mondván az EU-nak semmi bizonyítéka nincs arra, hogy a csoport a 2009-es totális vereségét követően továbbra is fenyegetést jelentene. A bírói fórum ezért feloldotta a gyakran Tamil Tigriseknek is nevezett csoport vagyonának befagyasztását elrendelő uniós büntetőintézkedéseket.

Az Európai Unió feketelistáján 22 szervezet és 13 személy szerepel, például a Fényes Ösvény perui maoista gerillacsoport, a Fülöp-szigeteki kommunista párt és a baszk ETA.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.