Macron: Közös európai harci repülőgépet fejlesztünk Németországgal

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A francia elnök és Angela Merkel közös találkozóján az eurózóna közös költségvetése is szóba került, melyet egyikük sem ellenez.

MTI
2017. 07. 13. 15:21

„Nem vagyok az ellen, hogy az eurózónának legyen költségvetése. (...) Az európai pénzügyminiszterről is beszélhetünk” – mondta a német kancellár, és arra is emlékeztetett, hogy 2012-ben ő maga is javasolta, sikertelenül, hogy az eurózónának legyen egy „kisebb költségvetése”. Ugyanakkor hozzátette, hogy az eurózóna minden „ilyen alapvető fejlesztéséhez” Németországban előzetesen parlamenti felhatalmazásra van szükség.

A kérdés azért merült fel, mert Emmanuel Macron egy csütörtökön megjelent francia lapinterjúban úgy vélte, hogy az eurózóna sok szempontból „nem működik”, és ebből Németország húz hasznot.

Az elnök májusi megválasztása után azt javasolta, hogy az eurózónának legyen külön pénzügyminisztere és közös költségvetése. Angela Merkel akkor óvatosan reagált erre, Berlin attól tart, hogy végül a német adófizetőknek kell állniuk a közös adósságokat. Erre Macron ismét elmondta, hogy nem akarja a nemzeti adósságokat beleöntetni egy közös zsákba.

A francia és a német pénzügyminiszter a két kormány együttes ülésén bemutatott egy útitervet a társasági adók összehangolására is, amelyet az év végéig dolgoznak ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.