Martin Schulz felmelegítené a migránskérdést

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az SPD elnöke 2015-ös menekültpolitikája miatt bírálta Merkelt. Ebből viszont az AfD profitálhat.

Techet Péter
2017. 07. 27. 15:26

Schulz ezzel gyakorlatilag Merkelt jobbról próbálta megelőzni, pedig ő is tudhatná: ha a menekültkérdés újból visszakerül a német közélet asztalára, abból egészen biztosan nem a szociáldemokraták fognak profitálni, hanem az AfD. Schulz kijelentésével amúgy egy elterjedt hamis adatot vett elő az interjúban: Németországba ugyanis 2015-ben nem „több mint egymillió”, hanem 890 ezer menedékkérő érkezett. Mindazonáltal tény: a menekültkérdés problémája nem oldódott meg. Schulz persze kijelenti, hogy kancellárként kötelezné – akár az EU-s támogatások megvétózásával is – a vonakodó kelet-európai tagállamokat a menekültek átvételére.

Azt azonban hozzátette, hogy egy újabb segítségnyújtásban Németország már nem vehet részt: „Most a többi uniós országon a sor.” De a politikus nem csak menekültellenes érzelmeket lovagol meg, a bírálaton túl fontos javaslatokat is megfogalmazott. Például véget kell vetni a német fegyverexportnak a háborús övezetekbe, és újra kell gondolni az afrikai segélypolitikát.

Merkel nyaralását nemcsak Schulz, de a bajor kormányfő, Horst Seehofer is kihasználta, és gyorsan ő is nyilatkozott egyet. A keresztényszociális unió (CSU) elnöke a neoliberális Die Welt vasárnapi számában mondta el, igenis tény, hogy Németország évi kétszázezer menekültnél többet nem bír befogadni. Seehofernek azonban erről még Merkelt sem sikerült meggyőznie, ugyanis e tételt a CDU nem engedte felvenni az uniópártok közös választási programjába.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.