Mégiscsak a kvóta lesz a megoldás?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Európai Bizottság tervet dolgozott ki Olaszország megsegítésére, hogy ne ismétlődhessen meg a görög helyzet.

Arató László
2017. 07. 04. 16:24

A jogszabály a két évvel ezelőtti, Görögországban kialakult kaotikus helyzetet akarta elkerülni ezzel a javaslattal, de úgy tűnik, most az olasz partoknál megismétlődnek az akkori jelenetek. Az Európai Bizottság ezért ismét sürgeti a tagállamokat, hogy gyorsítsák fel az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat, hiszen jelen pillanatban nincs működőképes menekültügyi szabályozás az EU-ban. Frans Timmermans azt mondta, túl kellene már lépni azon, hogy Olaszország vagy Görögország egyedül képes megbirkózni a helyzettel. Az Európai Parlamentben (EP) egyébként már tárgyalják a jogszabályt, és Antonio Tajani, az EP olasz elnöke az uniós csúcson azt mondta, a nyár vége előtt el is fogják fogadni. Mindez persze semmit sem ér a tagállamok egyetértése nélkül.

A feszült helyzetet és félelmet ugyanakkor jól jelzi, hogy az MTI tudósítása szerint kedden a római külügyminisztériumba kérették René Pollitzer osztrák nagykövetet, miután a bécsi kormány páncélozott járműveket küldött az olasz határhoz, hogy szükség esetén ellenőrzése alatt tudja tartani a menekülthelyzetet. Olasz kormányforrások szerint az olasz–osztrák határon azonban teljes a nyugalom, nem erősödött az erre haladó migráció, tehát semmi sem indokolja Ausztria aggodalmait.

Enyhülést hozhat, hogy csütörtökön Észtországban, informális ülésen találkoznak az uniós belügyminiszterterek, és ez a téma is napirenden lesz. A német és a francia kormány már jelezte, felgyorsítják az áthelyezéseket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.