Az amerikaiak említése már csak azért sem mellőzhető, mert a céljuk nagyon is nyilvánvaló: a térségi energiahálózat összekötésével úgy északról, mint délről képessé akarnak válni arra, hogy új keletű cseppfolyósítottgáz- (LNG) exportjukat kiterjesszék erre a piacra, gyengítve Moszkva hagyományos pozícióját. Ami pedig az utakat és vasutakat illeti, le kell dolgozniuk azt a stratégiai hátrányt, mely abból a tényből fakad, hogy míg a Baltitól a Fekete-tengerig elterülő Oroszországnak magától értetődő csapatait mozgatnia a „nyugati front” mentén, addig ez az ellenőrzésük alól a NATO-ba átkerült kelet-közép-európaiak területén állomásozó amerikai csapatok esetében távolról sincs így. A tengerentúli logisztikusoknak nagy fejtörést okoznak ezek az infrastrukturális és bürokratikus problémák, épp ezért a 2014-ben kezdődött ukrajnai válság nyomán sűrűbbé vált szövetségi hadgyakorlatoknak a gyors szállítási módozatok kidolgozása, kitapasztalása az egyik fő célja. Nem véletlen a szárazföldi útvonalak tesztelése: háború esetén a légi szállítókapacitásból – különösen a nehézfegyverek úthálózat esetében – soha sincs elég, a balti- és fekete-tengeri vízi hozzáférés blokkolására pedig az oroszoknak meglehetősen hatásos módszereik vannak. Beszédes, hogy amikor az év elején áthozták Európába az erősítésnek szánt amerikai páncélosdandárt, a szállítóhajók az északi-tengeri Bremerhavenban kötöttek ki. Amikor pedig egy ilyen jármű júniusban behajózott a Balti-tengerre, jelzésértékű orosz zaklatásnak volt kitéve.
Az infrastruktúra-fejlesztés stratégiai összefüggéseit a Három tenger kezdeményezés 12 államfőjének múlt heti – Donald Trump amerikai elnök bábáskodásával lezajlott – találkozója is alátámasztotta. A vendéglátó Andrzej Duda nem árult zsákbamacskát, és leszögezte, hogy Lengyelország az Európai Unió kohéziós politikáját az Egyesült Államokkal együttműködve akarja megvalósítani.
