Tömeges megfigyelésre alkalmas technológiával üzleteltek a britek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Egy brit cég közel-keleti országoknak is adott el az emberi jogok megsértésére használható eszközökből.

Gergely Károly
2017. 07. 03. 17:04

Ezen eszközök jelenleg beszerezhető legmagasabb szintű változatával kereskedett tehát a BAE Systems világszerte. Arra a kérdésre, hogy a brit kormány hogyan szabályozza ezeket az üzleteket, Andrew Smith elmondta, bár az Egyesült Királyság szabályozása igen szigorú, csak papíron érvényesül. Mint fogalmazott: a valóságban a fegyverkereskedelem csúcsra járatása a cél.

A BAE Systems ellen több alkalommal is indult korrupció ügyében eljárás, és más országok mellett hazánk is érintett volt. Még 2001-ben 14 Gripen harci repülő bérléséről született megállapodás Magyarország, valamint a BAE Systems és a svéd Saab közös vállalkozása közt. A brit Korrupcióügyi Hivatal (SFO) 2008-ban indított eljárást az ügyben, ami 2010-ben lezárult ugyan egy bíróságon kívüli megállapodással, a cseh hatóságok azonban 2014-ben úgy döntöttek, hogy újranyitják.

Felmerül a kérdés, hogy mit tehet a hétköznapi polgár. A kormányoknak van hatalmuk, hogy a status quón változtassanak, a kérdés azonban az, hogy az akarat is megvan-e hozzá. Andrew Smith szerint jelenleg nincs. „A brit kormány eddig boldogan segített a BAE Systemsnek eladni a fegyvereit, lobbizott az érdekeikért” – magyarázta a sajtóreferens. Az állampolgároknak kell tehát a kormányt arrafelé terelgetni, hogy ilyesfajta üzletek ne köttethessenek. Ameddig pedig nem tudjuk, hogy kinek milyen digitális megfigyelőtechnológiák vannak a birtokában, fogadjuk meg Keir Giles tanácsát: „Ne csinálj semmit internetre csatlakozó számítógépen, amit nem szeretnél nyomtatásban látni, vagy megmutatni a nagymamádnak!”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.